Savária

2014.03.06. 10:35

Szommer Ildikó kitüntetése

Szombathely - Az Év Fesztiválszervezője díjat nyerte el Szommer Ildikó, a Savaria Történelmi Karnevál igazgatója. A rangos turisztikai díjat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át a Kongresszusi Központban.

Vas Népe

A turizmus évadnyitón megrendezett nagyszabású gálán díjazták a turizmusban évek óta eredményesen és elismerésre méltóan dolgozó szakembereket.

–Nagyon jól esett a kitüntetés, ami nemcsak nekem elismerés, hanem a Savaria Történelmi Karnevált szervező lelkes csapatnak és Szombathely városának is – mondta el Szommer Ildikó, akit a Magyar Fesztivál Szövetség terjesztett fel a díjra. A szakmai szervezet egyébként néhány éve minősítette a Karnevált,a programok színvonalától kezdve a köztisztaságon át az információáramlásig sok mindent vizsgáltak, és természetesen kiválóra értékelték a rendezvényt. Hangulatos irodában ülünk le beszélgetni a Városházán, a polcon több Szent Mártonhoz kapcsolódó kiadvány, emléktárgy, nemrég ugyanis Szommer Ildikó lett a püspökhöz kapcsolódó emlékév felelőse is. – Szerettem olvasni és tanulni, jó volt iskolába járni, szép élmények fűznek az osztálytársakhoz, talán mindezek miatt mindig is tanár akartam lenni, bár ha a korai időkre tekintek vissza, akkor a sakkversenyzés is komolyan érdekelt. A családi legenda szerint történt ugyanis, hogy Ildikó bátyja sakkversenyt szervezett, de mivel csak egy lány jelentkezett, ezért úgy döntött, megtanítja a kistestvért sakkozni.

– A versenyt aztán megnyertem, ezután éjt nappallá téve készültünk a városi versenyre, ahol szintén az élen végeztem, ezután nem volt megállás. Hosszú időn keresztül ígéretesen versenyeztem, de később más érdekes dolgok elterelték a figyelmemet erről a pályáról – elevenítette fel Ildikó a történteket. A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán aztán történelem tanár-népművelő szakra jelentkezik és úgy alakul, hogy utóbbi mégiscsak jobban vonzza, filmklubokat, rendezvényeket szervez, ekkor dúl Szombathelyen is a főiskola „hőskorszaka.” A diploma után Vasváron, a Művelődési Házban kap munkát.


– Ez idő alatt válik Vasvár várossá, nekünk meg nagy kihívás volt, hogy a fiatalokat a játékgépeken túl a színházterembe is bevigyük. Vasvár után kerül a múzeumok bűvkörébe, először a Smidt Múzeumban kap munkát és mivel a múzeum kicsi, a tárlatvezetéstől kezdve a kutatásig sokféle feladatot kap. Munkáját a Savaria Múzeumban folytatja, ahol valóságos energiabombaként dolgozik, szervezi a közönséget, kollégái fel is figyelnek rá hamar, ki ez az ifjú hölgy, aki mindenkit meg akar mozgatni? Ekkortájt alakul ki a múzeumok által szervezett nagyrendezvények rendszere a Vasi Múzeumfaluban, mely tavasztól őszig tart, Húsvéthétfő, Szent György napi vásár, Márton napi vásár, a mai napig tömegeket vonzó rendezvények. Elérkezik a Millennium éve, Ildikó ekkor a Kulturális Bizottság külsős szakértő tagja. Szép, ám nem könnyű feladatot kap, históriás fesztivált kell szervezni, hiszen úgy szólt a felhívás, hogy minden település a saját értékeit bemutatva ünnepelje meg az ezredfordulót.

– A semmiből kezdtünk el építkezni, régi fotók és történetek alapján próbáltuk meg rekonstruálni, milyen is volt a hatvanas években a Karnevál, még a budapesti jelmezkölcsönzőt is átkutattuk, de nem találtunk sem római, sem honfoglalás kori jelmezeket, valahogy az első ezer év hiányzott – hát így kezdődött a Savaria Történelmi Karnevál szervezése. Első évben a városházi dolgozók voltak segítségemre a szervező munkában, sőt ők öltöztek be a fotózáshoz az újonnan varrt történelmi kosztümökbe is.

– Bennünket is meglepett 2000-ben a karnevál kirobbanó sikere – emlékszik vissza a karneváligazgató. A történetet aztán már ismerjük: a városvezetés és a közönség a folytatás mellett dönt(jó döntés volt!) és a rendezvény mára Közép-Európa legnagyobb históriás játéka lett. Szommer Ildikó tizenötödik éve motorja a karneválnak, azt mondja, az a legszebb élménye, hogy ezeken a napokon az emberek vidámabbak, kedvesebbek és sokkal bátrabban és sokkal többet mosolyognak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!