Savária

2010.08.20. 15:35

Savaria Karnevál 2010: szellős délelőtt, íjászok, katonák és Gryllus a sztár (galériákkal frissítve)

A délelőtt folyamán még viszonlyag kevesen látogattak ki a karneválszagú belvárosba, de koradélutánra az ég is kitisztult valamelyest és a tógák is előkerültek.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Délelőtt a Művészetek Utcájában a KDG MuTe nyári bolondságaiba botlottunk. A klasszikusnak mondható rövid kabaréjelenetekből összeálított műsoruk utcaszínházi köntösben igazán jól mutatott és mulattatott. Csak sajnálni tudjuk, hogy a Karneválon mindössze egyetlen alkalommal találkozhattunk velük.

A "Kalandvár" helyszínen, a Gayer parkban lépett színpadra Gryllus Vilmos, aki igazi sztár a gyerekek körében, rengetegen énekelték Vilmossal együtt a gyerekdalokat s még e sorok írójának is eszébe jutott pár részlet, hiszen az Égből pottyant meséken nevelkedő generációba tartozik.

Mindeközben a Történelmi témaparkban egymást érték az íjász és különféle harci bemutatók, lángoló szekér, egymásra rontó német és magyar csapatok, lovasíjászok és a földre eső legyőzött katonák láttán kérdő tekintetű gyerekek - Anyu! Meghalt a bácsi?

A harc után zászlóforgatók látványos showja következett, a minden évben karnevál idején Szombathelyen állomásozó Pavane csoport előadásában. Akárhányszor is látjuk, a levegőben egyszerre repülő-ívelő zászlók repkedése mindig szép látványt nyújt. A Pavane csoport egyébként többször fellép a karnevál idején a Borok utcájától a Történelmi témaparkig.

A repkedő zászlók után átszállingóztunk a Fórum Színpadhoz, ahol éppen a Pujara Zenekar játszott. Érezhető, hogy egyre nő a tömeg, bár még mindig nem az igazi. Nemsokára kezdődik a városköszöntő felvonulás, az már vélhetően nagyobb érdeklődéssel jár majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!