Bányai Anna

2019.11.07. 07:00

Mr és Mrs Gólya a Bolyaiban

A gólyaavató a kilencedik évfolyam egyik legfontosabb eseménye, de belegondoltatok már, milyen nagy munka megszervezni? Akinek volt már benne része, tudja, hogy ez nem kis feladat.

Bolyai gimnázium

Fotó: Boyai Gimnázium

Tizedik évfolyamosként ebben az évben a kulisszák mögé is beláttam. Azt, hogy minden a helyén legyen a nagy napon, egy hónapnyi feszültség, szervezkedés és jó néhány veszekedés előzi meg. Mivel a Bolyaiban a három tizedikes osztály együtt szervezi, ez összehozhatja az évfolyamot, elsimíthatja az A-sok és B-sek örökös ellentétét. Természetesen az első és legfontosabb a megfelelő feladatok kitalálása. Ez igénybe vesz néhány hetet, illetve a felelősök idegrendszerét. Ezután, míg a kilencedikesek az előfeladatokkal foglalkoznak, kezdetét veheti azon emberek kijelölése, akik a zenéért és az elektronikai dolgokért felelősek, kik felügyelik az egyes feladatokat. Majd ki kell választani a műsorvezetőket is. Már csak az eskü és a tökéletes forgatókönyv hiányzik.

Fotó: Boyai Gimnázium

Ha mindez készen van, kezdetét veheti a gólyaavató! Mint mindig, a Gólyák idén is látványos bevonulással készültek. Az indulók és a táncok bemutatása után kezdődhetett az avató legizgalmasabb és legmulatságosabb része: a helyi feladatok. A hangulat nagyon jó volt a tornacsarnokban, a sok vendég hangosan szurkolt, de a kilencedikeseket sem kellett félteni. A főszervezők izgalmas és változatos feladatokat találtak ki. Szerintem a délután fénypontja az osztályfőnökök és társosztályfőnökök éneklése volt. A hagyománnyá vált uborkás feladat sem maradhatott el. Az eskütétel után jött az eredményhirdetés. Idén az A-sok vihették el a kupát. Szerencse, hogy három osztály van, így mindenki felállhatott a képzeletbeli dobogó valamelyik fokára! Egyik évben sem maradhat el az after party, ahol megválasztják a Mr és Mrs Gólyát. Lajtai Johannának, Horváth Félixnek, Németh Zsófinak és Antoni Barnabásnak biztosan jól mutat majd ez a titulus az életrajzában.

Bányai Anna

Bolyai gimnázium

Szombathely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!