SÉTA

2012.08.22. 17:14

A fiatalok és az újságírás

Kislőd - Négy megyéből 55 fiatal vesz részt a Pannon Lapok Társasága Sajtó és tanulás (Séta) programjának táborában.

Halmos György

A tábornak idén a Sobri Jóska Bakonyi Kalandpark ad otthont péntek délutánig. A Fejér, Vas, Veszprém és Zala megye 24 intézményéből érkezett fiatalokat szerdán a Pannon Lapok Társasága  vezetése nevében Barták Péter, a vendéglátó megye lapja, a Napló főszerkesztője köszöntötte. Elmondta: az idei immár a hetedik alkalommal megrendezett tábor, a német minta alapján indított Séta program pedig tízéves múltra tekint vissza. A program rendkívül sikeres, amit az is mutat, hogy évente az őszi és tavaszi turnusokban négy megyéből összesen 500-600 fiatal ismerkedhet meg az újságírás alapjaival. A főszerkesztő beszélt a fiataloknak arról is, hogy az írott sajtó jövőképe nem olyan borús, mint ahogy azt egyesek előrejelzik. 


Nagy változások előtt áll a sajtó

Barták Péter elmondta: az írott sajtó hosszú távon is megmarad, de elképzelhető, hogy más formában, alkalmazkodva a mai generációk alapvetően megváltozott információszerzési szokásaihoz.

Hozzátette, hogy hasonló átalakuláson esnek át a közeljövőben a PLT lapjai, hamarosan, kísérleti jelleggel elektronikus formátumban is előfizethetőek lesznek az újságok, azaz okostelefonon vagy táblagépen is olvashatjuk a legfrissebb információkat bárhol a világon. Természetesen ez rendkívül sok fejlődési lehetőséget hordoz magában. - A ti generációtok ennek a világnak már természetes része és használója lesz, rövid időn, akár 5-10 éven belül ez mindennapi valósággá válhat - hangsúlyozta a Napló főszerkesztője.

A fiatalok a táborban ízelítőt kapnak a tipográfia különleges világából, etikettről hallgatnak meg előadást Gacza Roland tolmácsolásában, Ács Péter és Bedő Iván a HVG elmúlt 30 évéről beszél, Buza Sándor az on-line világáról tart érdekes előadást, illetve a diákok vetélkedőn mérhetik össze erejüket és tudásukat.
 
A tábori életről, az előadásokról készített írások a lapcsoport újságainak pénteki és hétfői számában egy-egy oldalon olvashatóak majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!