Simaság

2015.03.15. 10:00

Újra van könyvtáruk a simaságiaknak - Kozina Sándorról is megemlékeztek a faluban

Simaság – Rövid ideig nem volt könyvár Simaságon, ahol most új helyen, a régi plébániaépületben alakították ki bibliotékát.

Némethy Mária

Molnár László polgármester örömmel újságolta, hogy az 1998 óta üresen álló régi plébániaépület ügyében sikerült az egyházzal megegyeznie az önkormányzatnak, így két szobában ki tudták alakítani a könyvtárat. A művelődési ház tavaly esett át egy felújításon. Úgy döntöttek: nem kerül vissza oda könyvtár, mert kell egy hely, ahol kisebb gyűléseket tarthatnak.

Galavics Adrienn könyvtáros az utolsó üres polcokat tölti fel
Fotó: Molnár László

A falu március 15-ei ünnepségen mindig megemlékeznek az 1808. március 13-án Felsőságon született Kozina Sándorról, a neves biedermeier festőművészről. Ő Pesten, Bécsben, Párizsban és Olaszországban végzett festészeti tanulmányokat. Arcképfestőként az 1830-as évek közepe táján vált ismertté Pesten, finom miniatűr arcképeket alkotott. Több műve a Magyar Nemzeti Galériában található. Festője volt Szemere Bertalannak is, aki 1849 májusától miniszterelnök és belügyminiszter volt Kossuth Lajos kormányzó mellett a kormány lemondásáig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!