Simaság

2016.08.06. 17:38

Félelmet nem ismerő módon küzdött a hazáért

SIMASÁG - Méltó módon emlékezett meg a település egy itt született hősről, aki példás módon szolgálta a hazát és honfitársait.

Bajdó Bettina

Félelmet nem ismerő módon küzdött a csatatéren, mentett másokat. 1946-ban letartóztatták, a Szovjetunióba hurcolták politikai fogolyként, közel 8 évet a Gulág táboraiban töltött. Vitéz Horváth Sándor Simaházán született 1915-ben. Katonai érdemeinek elismeréseként a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érem kitüntetettje.

Molnár László és Kapus Borbála vitéz Horváth Sándor emléktáblája előtt
Fotó: Bajdó Bettina

Az önkormányzat a főhadnagy, posztumusz őrnagy tiszteletére a temetőben lévő emlékfalnál táblát helyezett el. Ezt tegnap főhajtás mellett avatták fel. Köszönetet mondott Molnár László polgármester mindazoknak, akik sokat tettek azért, hogy a mai napon méltó körülmények között emlékezhetnek meg a hősről. Ferge László őrnagy, az MH 11. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője beszédében kiemelte, vitéz Horváth Sándor tettei példaként szolgálhatnak bárki számára. Valamennyien azért érkeztek, hogy fejet hajtsanak önfeláldozó társuk előtt, aki a közösséget szolgálta. A hős lánya, Kapus Borbála is megemlékezett édesapjáról, hangsúlyozva, hogy mindaz, amit apja elért, azért van, mert itt nőhetett fel, ezt az útmutatást kapta, ebből építkezhetett.

Az emléktáblát Hegedüs Attila evangélikus lelkész áldotta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!