Sorkikápolna

2015.06.12. 10:12

A Kápolnai Boszorkányok ma is megvarrják a csipkés bugyogót - sorkikápolnai falunap

Sorkikápolna - A Szamóca Színház és a Tini Girls énekegyüttes volt az idei falunap két új meghívottja, a Kápolnai Boszorkányok műsora állandó elem, Kovács Imre nótaénekes és a Percsák zenekar, valamint a sztárvendég Éder Gabee már tavaly is nagy sikert aratott.

Merklin Tímea

A polgármester Nárai Lászlótól megtudjuk, hogy a képviselő-testület állítja mindig össze a műsort, azzal a céllal, hogy minden korosztály örömét lelje benne. Ezért hívták meg például a Galaxy Akrobatikus Rock and Roll produkcióját is.

18 millió forint a település éves költségvetése, ehhez képest nem olcsó a 400 ezer forintba kerülő falunap, de amint kiderül, ebből 150 ezer forint a szponzoroktól és a tombolából jött össze. A kisebb helyi vállalkozások is támogatják a rendezvényt.

– A kis faluban 268 fő lakik, több mint száz idős ember. Az utóbbi 4-5 évben 20-30 fő költözött Sorkikápolnára (6-7 család), akik üres házakat vettek meg. De kettő új is épült, az egyik egy lakatosé, a másik az önkormányzatnál dolgozik, köztisztasági felelős. Ezzel a gyarapodással is nehezen jön össze a falunapon estére a báli közönség, régen együtt mulattak vagy százan, ma a 40-50 embernek is örülünk – meséli a polgármester, aki a második ciklusát tölti.

Németh Éva volt a szakácsnő a falunapon, Nárai László polgármester és Tóthné Plózer Judit alpolgármester. Fotó: Merklin Tímea

Kovács Imre nótaénekes épp elpakolja zenészeivel a hangszereket, színre lépnek a Kápolnai Boszorkányok, olyan népies ízű szövegekkel, rigmusokkal, mintha gyűjtött és feldolgozott anyag volna. A közönség jókat nevet a műsorukon, fényképezik őket, valószínűleg mindenki a rajongójuk lett az évek során. A fellépés után  vezetőjük, Fokiné Rácz Ilona elárulja, hogy ezek nem gyűjtött „népi" szövegek, hanem népi „ihletésű" saját műremekek, a téli napok eredményei, ugyanis a csoport hetente egyszer összejár, és készítik az újabb és újabb csúfolódó, pajkos, ámde bölcs és mély filozófiájú összeállításokat.

– Folyamatosan olvasok népszokásos könyveket, most angyal – ördög témában kutattam, ahogy hallottuk – meséli Ilike. - Kevés az anyag, ezért ötleteket gyűjtök és alkotok, alkotunk. Ez a műsorunk arról szól, hogy minden emberben lakozik egy angyal, egy ördög és egy boszorkány is. Az egyszerű ember szeretné szétválogatni, hogy ki a jó és ki a rossz, pedig egy ember a hibái és erényei révén hol jó, hol rossz – ahogy a versünk mondja: „az egész falu népe beválna a boszik seregében".

A nagy találkozás: Foki Gábor (aki a banya-műsort kísérte citerán) 26 éve lakik Sorkikápolnán és az innen elszármazott Gergye Rezső, a vasvári művelődési ház igazgatója. Fotó: Merklin Tímea

A Kápolnai Boszorkányok ízes műsort adtak, vaskos humorral. Balról Fokiné Rácz Ilona, a csoport vezetője. Fotó: Merklin Tímea

Az „angyallá változott" Kápolnai Boszorkányok. Balról: Fokiné Rácz Ilona, Magyar Tiborné, Eke Ferencné, Becskeházy Mihályné, Mondai Istvánné, Kappel Lajosné (Aki nincs a képen, mert beteg, de boszik közé tartozik: Kálmán Lászlóné). Fotó: Merklin Tímea

Azt is megtudjuk a „főboszitól", hogy 26 éve laknak Sorkikápolnán, de egész más a falu, mint amikor idejöttek. A fiatalok lakóhelyül választják a falut, de el vannak szigetelődve, nem kapcsolódnak be a közösségekbe. Visszahúzódnak, gátlásosak, „nem adják oda magukat". A boszik csapatának is jó lenne az utánpótlás, volna mit tanulni tőlük, mert ők bizony ma is maguk megvarrják szoknya alá a csipkés bugyogót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!