2006.08.16. 02:29
Klampárral kiegészülve
Celldömölk - Remek évet zárt a celli asztaliteniszsport: extraligás és NB I/B-s csapatuk a második, az NB III-as és a megyei I. osztályban szereplő az első helyen végzett a bajnokságban.
Nemzetközi viszonylatban is ritka az a sikersorozat, amit a Celldömölki VSE-Mávépcell asztaliteniszezői produkáltak az elmúlt szezonban: mind a négy csapatuk dobogón végzett. Ami a remek szereplést a mai napig beárnyékolja, az a május 24-ei, késő esti országúti tragédia. A bajnoki döntő visszavágójára induló és autóbalesetet szenvedő Mercz Gábor, Kovács János, Szabó Krisztián celli trióból az éljátékos, Mercz Gábor életét veszítette. A bajnoki döntő visszavágója természetesen elmaradt. Azóta közel három hónap telt el, ám ha Mercz Gábor neve szóba kerül, a szemekbe még mindig könny szökik.
- A mezőny ismeretében úgy vágtunk neki a bajnokságnak, hogy az első ötben végezzünk - kezdte a legsikeresebb szezon értékelését Obráz István, az extraligás csapat edzője. - Kiemelkedett a BVSC, de komolyan számolni kellett a Kecskeméttel, a Szegeddel, a Cegléddel, a SZAK-Vasútőrrel is. Az őszt - azonos pontszámmal a Szegeddel - a harmadik helyen zártuk. Tavasszal - Podpinka leállásával a Cegléd meggyengült - kicsit változtak az erőviszonyok. A rájátszásban elsőként éppen a Ceglédet vertük (10:4, 9:4), ezzel a négy között voltunk. Az első kör meglepetését a Szeged legyőzésével a SZAK szolgáltatta. A döntőbe jutásért a meggyengült BVSC-vel játszottunk, és simán (10:4, 9:7) nyertünk. A döntő első mérkőzésére, Kecskemétre úgy utaztunk el, hogy nincs veszíteni valónk, az esélyesek ugyanis ők voltak. Felszabadult játékkal - nagy meglepetésre - 10:7-re nyertünk. Döntő volt, hogy a helyiek két tehetséges, fiatal játékosa, Szarka és Vajda nem tudott mérkőzést nyerni. Óriási meglepetésre a magyar bajnok Demetert megverte Szabó Krisztián. Legjobbunknak, Mercz Gábornak ezúttal nem ment: csak kettőt nyert, ellenben a visszavágóra nagyon készült, ami sajnos, a már ismert tragédia miatt elmaradt. Ugyan megkaptuk a bajnoki aranyat, de végül is a második helyen végeztünk.
Ez volt a múlt, s most a jelenről. A napokban sajtótájékoztató keretében ismertették a jövőben Celldömölki VSE-Mávépcell Vörsas néven szereplő extraligás csapat felállását. A szakosztálynál a tréneri teendőket Klampár Tibor, Obráz István, Ölbei Péter és Pék Tibor látják el. Az NB I-es gárda (fővárosi játékosokkal, Budapesten játssza a mérkőzéseit) CVSE-Mávépcell Wink, az NB II-es és NB III-as csapat CVSE-Mávépcell néven szerepel. Az extraligás csapat célkitűzése a dobogó, ezen belül is a bajnokság megnyerése. Ennek érdekében a csapat jelentősen erősített: a régi gárdából csupán Vimi Roland maradt hírmondónak. Leigazolták Lindner Ádámot, Varga Zoltánt és Molnár Krisztiánt. A három budapesti játékos a kétszeres világbajnok, Klampár Tibor irányításával a fővárosban készül, csak a mérkőzésekre utaznak le. A bajnokikat pénteken, a kupamérkőzéseket kedden 17 órakor játsszák. A csapatot egyébként az ETTU-kupában kiemelték, míg a 16 csapatos, 4x4-es Klubcsapatok Szuperligájában horvát, szlovák és cseh ellenféllel szemben próbálja meg kivívni a továbbjutást jelentő csoportelsőséget.
A csapat új (társ)névadója, az Illés Ernő által vezetett Vörsas Kft. a szezonban hatmillió forinttal segíti a gárdát. A cellieken kívül a SZAK-Vasútőrt és a Flextronics kosárcsapatát is támogatja. Az új tréner, Klampár Tibor - tekintve hogy a BVSC és a Kecskeméti Spartacus is jelentősen erősített -, az első háromba várja új csapatát.