2006.09.08. 02:25
Aranykorúak versenyei
Szombathely (he) - Az Aranykorúak SE sportnapjain már három sportágban összemérhették magukat a nyugdíjasok.

Sakkban a nyolc résztvevő körmérkőzést vívott. A győztes Gábor Attila lett 6 ponttal, a második Odonics József (5), a harmadik Petneházi István (4,5). Egy óra alatt 1500 métert úszott, és arany oklevélben részesült: Koczor László, Kővári József, Laki László, Pergel László és Söptei Lászlóné. A tekeverseny 15 indulója 30-30 dobással döntött a sorrendről. Férfi: 1. Kővári József, 2. Boros Miklós, 3. Goda István. Női: Dr. Horváth-né Rajnai Erzsébet, 2. Tóth Zoltánné, 3. Horváthné Puskás Zsuzsanna.
Az Aranykorúak következő sportrendezvényére, a párosok teniszversenyére szombaton a Sabaria SE Késmárk utcai pályáján kerül sor 9 órától. Nevezés a helyszínen.