2006.09.05. 02:29
Itthon is bizonyított
Lukácsháza - Második A-kategóriás győzelmét aratta, és ezzel továbbra is I. osztályú minősítésű versenyző a fogathajtásban a megyénk színeit egyedül képviselő Molnár Zsolt.
Lukácsháza immár hetedik alkalommal adott otthont háromnapos fogathajtóversenynek, amely a regionális döntő mellett ezúttal A-kategóriás megmérettetés is volt, és 4. alkalommal a Csontos Miklós-emlékverseny. Szombaton a maratonhajtás közel kétezer érdeklődőt vonzott. Volt is látnivaló és izgalom bőven. A vizesárokban a kettes Szanyi Ferenc, a dombon a négyes fogatos világbajnok, Juhász László borult nagyot: utóbbinál az egyik fekve maradt lipicai kiszabadításáért percekig küzdöttek, sikerrel, ám Juhász természetesen a szám feladására kényszerült. Nem sokkal járt jobban a szintén négyes fogatos Scheik József sem, őt pályatévesztés miatt zárták ki. Vasárnap délelőtt az amatőrök versenyével vette kezdetét az akadályhajtás. A győzelmet Varga Szilárd (Uraiújfalu) szerezte meg Geröly Tibor (Gencsapáti) és Bíró Attila (Vát) előtt. Délután a Kőszeg felé vezető út mellett mintegy kilométer hosszúságú volt a parkoló kocsisor. Háromezer ember szorongott a lelátókon és a pálya mellett, hogy a zárószámot és a gyönyörű fogatokat csodálja. És mellesleg szorítson a hazai hajtóért, Molnár Zsoltért, aki a nagyszerűen sikerült maratonhajtás után - tetemes, több mint 12 pont előnnyel - az első helyről várta a folytatást. Az első nagy tapsot Szokola Csaba helyi pályán kuriózumnak számító díjlovas-bemutatója kapta. Aztán jött a verseny. A 20 bójával tűzdelt pálya leküzdésének a szintideje három perc volt. A nehéz vonalvezetés miatt a 24 fogat közül egyedül a négyeseknél Kecskeméti László tudta teljesíteni verőhiba nélkül a pályát, de ő is szintidőn túl. A ketteseknél utolsóként startoló Molnárnak már csak három bója között kellett volna áthaladnia, amikor a 18.-nál leesett az a fránya labda. Ebben a számban így csak harmadik lett, de aligha bánta. Az összetett versenyt ugyanis toronymagasan nyerte, ami egyben arra is utal: nem a véletlen műve volt legutóbbi, Bábolnán aratott győzelme.
- Az eredménnyel igen, a teljesítményemmel csak félig vagyok elégedett. A díjhajtás csak közepesre sikeredett, a maratonhajtásban viszont remek napot fogtam ki. Valamennyi szakaszt egyenletes hajtással és jól teljesítettem, így sikerült alaposan meglépnem a mezőnytől. Az akadályhajtásban a feszített tempó okozta a sok verőhibát - mondta az idei szezonban immár második A-kategóriás győzelmét arató Molnár Zsolt.
A szép siker mellett mindenképpen említést érdemel az az összefogás, amely a rendezvényt övezi. Molnár János ötlete és áldozatkészsége kapcsán a helyi önkormányzattal és a környék vállalkozóival karöltve a régió legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát a verseny, s az alpok-aljai település nevét országo-san is ismertté tette. Eredmények, maratonhajtás, egyes fogatok: 1. Tóth Imre 70,16, 2. Rondzik Gábor 71,90, 3. Farkas József 83,80. Kettes fogatok, regionális: 1. Végh Ferenc 68,69, 2. Ifj. Balázs Sándor 71,41, 3. Szalay Ferenc 72,17. A-kategórás: 1. Molnár Zsolt 62,11, 2. Galambos Nándor 68,34, 3. Márton Antal 69,84. Négyes fo-gatok: 1. Kecskeméti László 118. Akadályhajtás, egyes fogatok: 1. Tóth Imre 3, 2. Rondzik Gábor 3, 3. Jámbor Vilmos 10,90. Kettes, regionális: 1. Saru Zsolt 13,56, 2. Végh Ferenc 13,91, 3. Császár Antal 16,69. A-kategóriás: 1. Galambos Nándor 3, 2. Szatmári Benő 6, 3. Molnár Zsolt 7,56. Összetett végeredmény, egyes: 1. Rondzik Gábor 131,57, 2. Tóth Imre 133,16, 3. Farkas József 155,32. Kettes, regionális: 1. Végh Ferenc 149,54, 2. Saru Zsolt 151,36, 3. Szalay Ferenc 169,84. A-kategóriás: 1. Molnár Zsolt (segédhajtói Rozmann Gábor és Molnár Péter) 129,62, 2. Galambos Nándor 137,47, 3. Márton Antal 157,78. Négyes: 1. Kecskeméti László 184,84.