2006.09.16. 02:29
Slusszpoénként 82,45
Celje (he) - Élete legjobb eredményével rukkolt ki a szerdai szlovéniai körverseny 9. állomásán Pars Krisztián. A 82,45 méterrel a Dobó SE kalapácsvetője a világranglista második helyére ugrott.

A balul sikerült Európa-bajnokságért - ahol csak a hatodik helyet szerezte meg - az Atlétikai Világdöntő bronzérmével némi elégtételt vett Pars Krisztián. A Dobó SE 24 éves kalapácsvetőjének Stuttgartban elért 80,41 métere is azt jelezte, hogy most, a szezon végére nagyon elkapta a fonalat. Ezt bizonyította újra; alighogy hazaért a vasárnapi világdöntőről, indult Celjébe, ahol szerdán rendezték meg a szlovén tour kilencedik versenyét. Nyoma sem volt fáradtságnak, sorozatról sorozatra javulva hatalmas egyéni csúcsot ért el, immár a 82 méteresek táborában tudhatja magát.
- Ahogy a göteborgi Eb, most, a stuttgarti világdöntő után is azt éreztem, maradt még bennem, többet tudok ennél. Celjében a bemelegítés is jól ment, de az első két dobásom érvénytelen volt. Mindkétszer 79-80 méter körül ért földet a kalapács, de szektoron kívül - idézte fel a szerdai versenyt Pars Krisztián. - Izgalmas volt a harmadik kör, hiszen 11 fős volt a mezőny; ha ez a dobásom sem sikerül, akkor nem folytathatom a versenyt. Végül úgy döntöttem, nem óvatoskodom, hanem annak rendje és módja szerint meghajtottam a kalapácsot - 80,64 lett. Végre ráéreztem, hogy mit kell csinálnom a nagy dobáshoz. Negyedikre 81,14-ra, ötödikre 81,30-ra szállt a szer (ez öt centivel kisebb, mint az eddigi egyéni csúcsa). Utolsóra aztán apait-anyait beleadtam; most olyannyira sikerült felállnom a végén, hogy még a derekam is belefájdult.
A hatodikra elért 82,45 méterrel Németh Pál tanítványáé lett a verseny legeredményesebb atlétájának járó különdíj is. Cseppet sem mellesleg ez az eredmény az idei világranglista második helyét jelenti.
- Ilyen jó indulásokat csak junior korában láttam Krisztiántól - mondta szemtanúként a vb-ezüstérmes, most horvát tanítványokkal edzőként dolgozó Németh Zsolt. - És még a 82,45-os dobása sem volt tökéletes. Ha még jobb lesz a vége, a 83-84 méter sem kizárt.
A versenyen egyébként indult a Dobó SE-s junior vb-ezüstérmes Németh Kristóf is, aki a felnőtt szerrel 69,63-dal hatodik lett.
Férfi kalapács: 1. Pars Krisztián 82,45, 2. Kozmus (szlovén) 78,41, 3. Haklits András (szlovén) 74,38, ... 6. Németh Kristóf 69,63.
- Nem találom a magyarázatát, miért a szezon végére kerültem csak ilyen jó formába - mondta a szentgotthárdi illetőségű Pars Krisztián. - De remélem, hogy jövőre már a nagy versenyeken is így tudok szerepelni.
A celjei versennyel tulajdonképpen be is fejeződött az idény, legalábbis, ami a nemzetközi versenyeket illeti. Az októberi pihenőig azonban a Dobó SE rendez még versenyeket - pédául ma is 16 órától -, s azokon dobókörbe áll Pars Krisztián is. Lehet, hogy ma itthon is valami nagyon nagyot láthatunk?