Sport

2006.09.08. 02:27

Véget ér a csata

Rum (tg) - Vasárnap Rumban a Rába Sóder Kft. területén kialakított pályán rendezik a nyugat-dunántúli roncsderbi ob utolsó, 9. futamát.

Mórocz Zsolt

A két vasi egyesület, a házigazda rumi Autó-Sport Klub, valamint a szombathelyi Auto-Crash SE csapata számára is komoly téttel bír a zárófutam. A csapatversenyben a szombathelyiek 216 ponttal a második helyen állnak, míg a rumiak 186 pontot gyűjtve a harmadikok - az élen a 226 pontig jutó igali klub tanyázik. A szombathelyiek zsinórban harmadik bajnoki címükre hajtanak, ezért az összes használható autójukat csatasorba állítják. A házigazdák pedig szeretnék megtartani dobogós helyüket. Több vasi pilóta van még versenyben az egyéni bajnoki címért. Széria nagy kategóriában Anton Leibich (AC), Németh Gábor (Rum) és Pék Balázs (AC) osztozik majd a dobogós helyeken. Széria nagy kategóriában jelenleg Martin Heinrich (AC) áll az élen, a ladások között Friss Imre (AC) küzd az elsőségért. A szurperfutamban Pék Balázs reménykedik az aranyéremben, Németh Gábor pedig próbál felkapaszkodni a dobogóra. Ifjúsági I. kategóriában (6-11 évesek) a rumiak pilótájától, Suborits Pétertől már nem lehet elvenni a bajnoki címet, csapattársára azonban, az ezüstéremre pályázó Koltai Dánielre nagy csata vár. Női futamban pedig Borbás Andreának (AC) van még esélye dobogós pozícióra. A rendezvény 8 órakor regisztrációval kezdődik, 9-től az időmérőket futják, az ifjúsági Trabant kategóriások 10 órakor állnak rajthoz, a felnőtt futamok pedig 12.30-kor kezdődnek. A szervezők amatőr futamokat is rendeznek, ezért várják az érdeklődők jelentkezését. Információ és jelentkezés: www.rask.dox.hu, 20/937-6669.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!