Sport

2006.09.27. 02:27

Wöller ma birkózik

Kanton (he) - Oláh Tibor (55 kg) hétfői ötödik helyezése után tegnap nem termett babér a magyar kötöttfogású birkózóknak a kínai vb-n.

Mórocz Zsolt

A kötöttfogásúak 84 kg-os kategóriájában érdekelt Bárdosi Sándor a vigaszági küzdelmek során, míg a 96 kg-os Virág Lajos az előcsatározások alatt esett ki a Kantonban zaj- ló birkózó-világbajnokságon. Előbi a 14., utóbbi a 9. helyen zárta a vb-t.

Ma két magyar lép szőnyegre: a kötöttfogású, nehézsúlyú Deák Bárdos Mihály - aki egy ukrán ellen kezd -, illetve a szabadfogású szombathelyi Wöller Gergő. Utóbbi a lehető legjobb sorsolást kapta a 60 kilósok 30 fős mezőnyében, hiszen az 1-es sorszámmal erőnyerőként már a 16 között tudhatja magát. Akárcsak az arab emírségekbeli Al Qubaisi, akinek ez a második vb-je, de tavaly a 66 kilóban nem járt szerencsével. Kettejük párharca már a nyolc közé jutásról lesz hivatott dönteni. A győztes pedig koreai, francia, japán vagy azeri ellenféllel birkózhat az elődöntőbe jutásért.

Ma már lesz jelenése a vb-n a másik vasi birkózónak, Hatos Gábornak is, hiszen ma mérnek és sorsolnak a 74 kilósoknál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!