Sport

2007.03.30. 02:26

Bronzos bolyaisok

Nagykőrös (vas) - A diákolimpia V-VI. korcsoportos amatőr kosárlabda országos döntőjében a bolyais lányok egy mérkőzést veszítve bronzérmesek lettek.

Vastag Nándor

Az V-VI. korcsoportos amatőr kosárlabda országos döntőjében, Nagykőrösön két bolyais csapat szerepelt. A sajátos lebonyolítási forma miatt a csoportmérkőzések után kosárhányados számítása történt, és ez alapján lettek rangsorolva a csapatok. Ebben a lányok a 17 induló között a legjobbnak bizonyultak, így az 1-4. helyért mérkőzhettek. Az elődöntőben a későbbi győztes karcagi együttestől 37:27-re kaptak ki úgy, hogy a mérkőzés vége előtt két perccel még egyenlő volt az állás. Kollerics Barnabás tanítványai - Auguszt Melanie, Bódi Nikoletta, Berek Anna, Ferenczi Nóra, Hodvogner Zsófia, Horváth Ágnes, Janzsó Alexandra, Konti Klára, Kratochvill Renáta, Krizmanics Réka, Kukor Sára - a bronzmérkőzésen a zalaegerszegi csapat ellen már magabiztosan, 44:25 arányban győztek. A fiatal együttes nagyon értékes eredményt ért el az éremszerzéssel, kivívta a szakma és a közönség elismerését is. A döntő legponterősebb játékosa címet Bódi Nikoletta érdemelte ki, aki az all-star válogatottba is bekerült. Nagykőrös város különdíját a Bolyai kapta, a polgármesteri hivatalét pedig Kollerics Barnabás edző vehette át. A Kunecz Árpád edzette fiúk a 18 csapatos mezőnyben a 9-12. helyért játszhattak, és végül a 11-ként végeztek. A jobb szereplés betegség és sérülés miatt maradt el, de az erős mezőnyben ez a helyezés is jónak mondható. A csapatból két játékos, Kovács Máté és Sinkovits György különdíjat kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!