Sport

2007.03.30. 02:23

Három nap lábtenisz

Szombathely (tg) - Szép vasi sikerekkel zárult a honi lábteniszszövetség idei első bajnoki fordulója, a Szombathelyen rendezett Horváth Jenő-emléktorna.

Tóth Gábor

A Haladás VSE munkacsarnoka adott otthont a háromnapos rendezvénynek. Úgy tűnik, hogy egyre népszerűbb a lábtenisz Magyarországon, hiszen népes mezőny gyűlt össze a Horváth Jenő emlékének szentelt idei első bajnoki fordulón - érkeztek versenyzők többek között Budapestről, Szegedről, Kaposvárról, Szentendréről, Székesfehérvárról vagy éppen Nagykanizsáról. A sportággal ismerkedő nézők, szurkolók remek meccseket láthattak, jó néhány látványos megoldásnak tapsolhattak. A Haladás VSE lábteniszszak-osztályának sportolói szinte minden kategóriában próbára tették tudásukat, és nem is vallottak szégyent az erős mezőnyben, remek eredményekkel zárták az emléktornát, ami jó előjel a bajnoki folytatást tekintve.

A Haladás VSE eredményei. Egyéni profi: 4. Bokor Sándor. Egyéni amatőr: 3. Baranyai László. Egyéni nyílt: 2. Németh Szabolcs, 3. Nagy Mihály. Páros profi: 3. Bokor Sándor-Csercsics Tamás-Kiss Csaba, 4. Németh Attila-Sipos Árpád. Páros amatőr: 1. Németh Attila- Palkó Árpád-dr. Virágh Norbert, 2. Baranyai Gábor-Kolesánszky György, 4. Gáll Dániel-Vida Szabolcs. Páros nyílt: 2. Bokor Sándor-Sipos Árpád, 3. Csercsics Tamás-Vida Szabolcs. Hármas: 2. Bokor Sándor-Csercsics Tamás-Kiss Csaba, 4. Bohács János-Kolesánszky György- Vida Szabolcs.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik