2007.03.20. 03:26
Nem jött össze a pontszerzés
Székesfehérvár (gz) - Kiütéses veresége ellenére továbbra is őrzi vezető pozícióját a Gravitáció TK NB I-es tekecsapata.
Alba Regia-Gravitáció TK 7:1 (3103:3000). - Székesfehérvár, NB I-es férfi tekemérkőzés, vezette: Tóth, Hollósi.
Alba Regia: Feltein 556, Kovács 513, Szántó 502, Takács 492, Sebestyén 483, Németh 483. Edző: Kimlei László.
Gravitáció: Krancz 493, Nagy 509, Smelka 527, Kovács 488, Tátrai 469, Süle 508. Játékos-edző: Süle József.
A listavezető vendégek a pontszerzés reményében utaztak a 8. helyen álló fehérváriak otthonába. Tudták, a nehéz pályán nem lesz könynyű helytállni, de ilyen zakóra azért senki nem számított. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy a hazaiak közel 100 fával fejelték meg legutóbbi teljesítményüket.
A vasiak szemszögéből már a nyitány rosszul indult: nemcsak a duó mindkét tagja szenvedett vereséget, de 61 fát kaptak, ami tetemesnek tűnt. A folytatásban Smelka Zoltán révén sikerült megszerezni a becsületpontot, s a hátrányból 21 fát faragni, de ez tiszavirág-életűnek bizonyult. A házigazdák két hajráembere egyaránt hozta a pontot, s ezt még 40 fával meg is toldotta. Ez vezetett a Gravitáció nagyarányú vereséghez. Ennek ellenére a szombathelyi gárda három fordulóval a bajnokság zárása előtt - jobb gólaránnyal - továbbra is őrzi első helyét a Győri KOMSZOL előtt. - Ifi: 0:4 (870:953). Tóth 445, Kaszár 425, illetve Orbán 477, Stieber 476 fát ütött.