2007.03.31. 02:29
Rajtol a ralibajnokság
Eger (vas) - Tegnap a prológgal vette kezdetét a rali országos bajnokság. A vasi színeket Magyar Miklós képviseli, aki új felállású csapattal áll rajthoz az idény első versenyén.
Tegnap a látványos rajtprocedúrával és a prológgal vette kezdetét Egerben a rali országos bajnokság, ma és vasárnap pedig 160 km gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük a versenyzőknek. A vasi színeket Magyar Miklós képviseli - navigátora Kiss Patrick -, aki új felállású csapattal áll rajthoz az N4-es géposztályban az idénynyitón.
- Egy Mitsubishi Evo 9-essel indulok, ami sajnos még nem készült el teljesen - mondta a ralis. - Pár kisebb alkatrész még nem jött meg, illetve nem teszteltünk mindent. Például nem tudjuk, hogy a nagyobb méretű kerekekkel hogyan lehet esőben menni, ezért ezen a hétvégén jó időben szeretnénk versenyezni. Bízom benne, ha ezek a problémák megoldódnak, akkor gyorsulni fogunk a következő versenyekre. Változás, hogy a Pacotti Motorsport és a Magyar Autó- és Motorsport Egyesület közös csapatával állok rajthoz, a Pacotti adja az autót, és nem egyedül indulok, hanem két csapattársam lesz. Az N4-es géposztályban nagy harcra van kilátás a helyezésekért. Ebben az évben ez a legnépesebb kategória, több mint 20 autó indul, és sok az új versenyző. A nyitányon szeretnék eredményesen szerepelni: cél a pontszerzés, de jó lenne dobogóra állni.