2007.06.06. 02:26
A táncosok Pásti Dórára emlékeztek
Szombathely (ser) - Pontszerző táncversenyen emlékezett a Gyermekek Háza és a Rimányi Táncstúdió a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt táncosára, Pásti Dórára.
Idén a Sugár úti sportcsarnok volt a helyszíne annak a nyolcadik alkalommal megrendezett társastáncversenynek, amelyen egykori társukra, a fiatalon elhunyt Pásti Dórára emlékeztek a Gyermekek Háza és a Rimányi Táncstúdió tagjai. Mintegy hetven páros mérte össze tudását a parketten gyermek, junior és felnőtt kategóriákban. A legeredményesebb szakosztály a Renoterv-vándorserleggel gazdagodott: ezúttal a szentesi Silver TSE vihette haza és őrizheti egy évig a díjat. A dobogós helyezést elért párosok is serleggel térhettek haza. Csorba Katalinnak, a Gyermekek Háza nyugdíjas igazgatónőjének különdíját idén a Rimányi Táncstúdió párosa, Pásti Attila és Németh Andrea kapta. (Itt jegyezzük meg, hogy a szombathelyi társastáncsport versenyeinek életben tartásáért idén januárban vehette át Pásti Jenő, a Renoterv Kft. ügyvezető igazgatója, a Renoterv-vándorserleg alapítója a Kultúra Támogatásáért-díjat.)
Vasi döntősök. Gyermek II. D latin: 4. Rainer Xavér- Csermelyi Vörös Rózsa (Savaria TSE), 6. Balogh Márton- Máthé Eliza (Savaria). Junior I. B latin: 2. Homor Gergő- Gáspár Renáta (Lorigo TSE). Junior I. C standard: 2. Homor Gergő-Gáspár Renáta (Lorigo), 3. Kendik Péter-Hábetler Hedvig (Lorigo). Junior I. C latin: 3. Kendik Péter-Hábetler Hedvig (Lorigo). Junior I. D standard: 6. Novák Marcell-Kutrovics Alexandra (Savaria), 7. Németh Endre-Horváth Petra (Savaria). Junior I. D latin: 3. Németh Endre-Horváth Petra (Savaria), 7. Baranyai Márk-Szabó Fanni (Rimányi Táncstúdió). Junior II. C latin: 3. Horváth Kristóf- Babos Eszter (Energy-Dabaston TSE). Junior II. D standard: 3. Varga Gábor-Horváth Réka (Lorigo), 6. Fekete Dávid-Horváth Barbara (Savaria), 7. Molnár Márk-Dugmonits Dóra (Savaria). Junior II. D latin: 3. Horváth Kristóf- Babos Eszter (Energy-Dabaston TSE), 7. Hódosi Roland- Kiss Virág (Rimányi Táncstúdió). Felnőtt C standard: 3. Pásti Attila-Németh Andrea (Rimányi Táncstúdió).