Sport

2007.06.18. 02:29

Ezüstérmes modellezők 0

Tass (gz) - A szabadon repülő modellek országos serdülőbajnokságán második helyezést ért el a Gyermekek Háza csapata, míg egyéniben Beke András állhatott fel a dobogó második fokára.

Gergácz Zoltán

A hagyományoknak megfelelően a tanév utolsó hétvégéjén ezúttal is a Kiskunsági Nemzeti Park területén található kis település, Tass község repülőtere adott otthont a szabadon repülő modellek országos bajnokságának. Megyénket serdülő kategóriában a szombathelyi Gyermekek Háza együttese képviselte, sikerrel. Fiataljaink évek óta ott vannak az ország legjobbjai között, és a tavalyi bronzot egyéniben és csapatban is most ezüstre váltották.

Serdülő kategóriában azok a diákok indulhattak, akik még nem töltötték be a 15. életévüket. A modellek súlya 220 gramm, fesztávolsága 130 cm lehetett. Az igencsak munkaigényes gépeket a fiatalok szakkör keretében maguk építették, egy-egy ilyen elkészítéséhez kb. 120 munkaórára volt szükség. A verseny három startból állt. A gépeket 50 m-es zsinórral húzták fel a levegőbe, és az eloldás után 120 mp-ig mérték a repült időt.

A 38 induló enyhe szellőben és 32 fokos melegben várta, hogy sorra kerüljön. A pályán egymástól 50 m-re lévő két széljelző teljesen más irányt mutatott. (Ennek azért volt jelentősége, mert a startokat széllel szemben indítják.) A változó és forgó szélmozgás annyira meglepte a versenyzőket és megnehezítette a dolgukat, hogy a három sorozatban senki sem ért el maximumot. A szombathelyi kvartett Beke András, Szőllősy Márton, Tóth Balázs, Szabó Ábel Zsolt összetételben ezúttal is hozta magát. Remekül elkapta az első startot - nem kis szerencsével -, így maximálisan teljesíteni tudta a 120 mp-es repülési időt. Aztán a másodikban és a harmadikban Fortuna már nem volt ilyen kegyes hozzájuk. Felváltva rontottak, de így is megjavítva tavalyi eredményüket (bronz), ezüstérmesek lettek. Egyéniben a vépi Hatos általános iskola tanulója, Beke András - szintén egy helyet javítva tavalyi eredményén - ezüstérmes lett, míg a waldorfos Szőllősy Márton a negyedik helyen végzett. A diákok felkészítője Horváth Ferenc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!