Sport

2007.06.13. 02:28

Fogathajtó derbi

Lukácsháza (gz) - A településen a már megszokott fogathajtóverseny ezúttal sem marad el, csupán a minősítése változik: derbi lesz.

Gergácz Zoltán

Lukácsházán ezúttal sem marad el az évek óta megszokott, több ezer embert vonzó látványosság, a fogathajtók viadala. Az első regionális versenyt 2000-ben rendezték, amelyet még hat hasonló megmérettetés, illetve egy ob-forduló követett. A már megszokott háromnapos viadal minősítése és időpontja az idén változik: ezúttal derbi lesz, és július 13-15. között rendezik.

- Magyar fogathajtó derbi, Felső-dunántúli regionális forduló, egyben Csontos Miklós-emlékverseny is lesz a mostani - mondta Molnár János, a rendezvény főszervezője. - A korábbi versenyeink a többfordulós regionális, illetve országos megmérettetés egy-egy állomásai voltak, s az összetettbe a három legjobb eredménye számított. Derbit viszont évente csak egyet rendeznek, s egyből győztest hirdetnek. Ezért nagy valószínűséggel itt lesz az ország egyes-, kettes- és négyesfogathajtó élmezőnye is, 50 fogatra számítunk. Azok indulhatnak, akik az elmúlt három évben a regionális bajnokság 1-6. helyén végeztek, illetve a válogatott keretnek a tagjai. A várható nagy létszámra való tekintettel a verseny minden bizonnyal 13-án 9 órakor a díjhajtással kezdődik, 14-én 10 órakor már a maratonhajtást a látványos E-szakaszon, 15-én 9 órától a sportpályán az akadályhajtást kísérhetik figyelemmel. Vasárnap déltől érdekes kiegészítő számok is lesznek, ezen még munkálkodunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!