Sport

2007.06.13. 02:29

Kalapácsvető-parádé

Szombathely (he) - Parádéztak a kalapácsvetők vasárnap a lengyelországi Bydgoszczban, öten dobtak nagyobbat 80 méternél. Pars Krisztián (Dobó SE) 81,40 méterrel a világranglista második helyére ugrott.

Horváth Erika

Hasonlóan magas színvonalú férfi kalapácsvető versenyre utoljára 2002-ben volt példa, mint vasárnap Bydgoszczban. Akkor a szombathelyi MAL-kupán hat versenyző is 80 méternél nagyobbat teljesített (Annus Adrián és Gécsek Tibor a 82-t is túldobta.) Vasárnap öten dobták át a 80-as szalagot (a hatodik versenyzőnek, a szlovák Konopkának is csak 37 centi hibádzott). Az idei világranglista első hét eredményéből ötöt Bydgoszczban jegyeztek.

A szlovén Primoz Kozmusnak az utolsó két kísérlete volt nagyon nagy, a 82,30 méter az idei toplista első helyét, s nem utolsósorban nemzeti rekordot is jelent. A Dobó SE olimpiai ötödik helyezettje, Pars Krisztián 81,40 méterrel szerezte meg a második helyet - a versenyen és a világranglistán is. Németh Pál mesteredző tanítványának nevéhez fűződik a verseny legjobb sorozata is: első, 79 méter körüli dobása ugyan szektoron kívül ért földet, másodikra 78,08-dal mutatkozott be. A következő négy kísérlete során azonban már 80 méter fölé repült a kalapácsa, sorrendben 81,38, 80,90, 80,68 és 81,40-ra. Ez több mint biztató az augusztus végi oszakai világbajnokságra készülő dobóatléta számára.

- Életem második legjobb versenye volt - mondta Pars Krisztián. - Tavaly Celjében a 82,45-os egyéni csúcsomnál teljesítettem csak jobban. Vártam is a kiemelkedő eredményt, hiszen az edzéseken is jól dobtam. Az érvénytelen után másodikra dobtam egy biztonságit, utána viszont éreztem, hogy rendben van minden, csak szokás szerint a dobások vége hiányzott. Ez a verseny is azt mutatta, hogy fizikálisan nagyon jó állapotban vagyok. Ha a következő két hónapban sikerül a mozdulatsor végét is jól csinálnom, akkor még 83 méterig is eljuthatok. Az pedig elég a dobogós helyre a vb-n.

A szentgotthárdi illetőségű kalapácsvető elmondta még, hogy magukat a kalapácsvetőket is meglepte, hogy ennyien ilyen jó formában vannak. Szerinte ha Kozmus meg tudja őrizni a Lengyelországban mutatott mozgását, akkor komolyan kell számolni vele. Érdekesség még a bydgoszczi versenyről, hogy a szervezők sem voltak felkészülve a kalapácsvetők remeklésére. Eddig 80,38 méter volt a versenyrekord - amit Annus Adrián tartott. Így a 80 méternél nagyobb eredményekre ajánlottak pluszprémiumot. De nem volt annyi pénz a kasszában, hogy helyben ki tudják fizetni a versenyzőket.

Pars Krisztián ma ismét versenyez - Prágában. Aztán vasárnap újra Lengyelországban, Varsóban. Várhatóan ott találkozik először idén Annus Adriánnal is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!