2007.06.13. 02:27
Sok bukás az MTB-s hegyiversenyen
Zalaszentgrót (gz) - A nehéz terepen sok bukás, defekt nehezítette a mountain bike-osok dolgát a Pannon Maraton versenysorozat második futamán.
A zalaszentgróti termálfürdő területéről indulva a három távon 221 mountain bike-os kerékpáros vágott neki a Pannon Maraton második futamának. A távokat egy 31 km-es körpályán kellett teljesíteniük a versenyzőknek. A ragyogó napsütés alaposan megizzasztotta a bicajosokat, az erdei utakon és ösvényeken a köves talaj és a meredek emelkedők pedig igencsak megnehezítették a dolgukat. A szintkülönbség körönként 720 m volt. A nehéz terep miatt sok bukás, defekt történt, többen is a verseny feladására kényszerültek, a hosszútávot (93 km) csak 17-en vállalták be. A másik két távon induló vasi bringások felettébb jól szerepeltek: három első és egy harmadik helyet szereztek, és talán nem mellékes, hogy az érem nélküliek is valamennyien az élmezőnyben végeztek. Kiemelkedik a középtávon (62 km) induló Koczka Dániel teljesítménye, aki nemcsak kategóriájának, de az abszolút versenynek is a győztese lett, valamint Gosztolai Ádám U19-ben elért sikere. Vasi eredmények. Rövidtáv (142 induló). U17: 3. Veres Márton Vitéz (Király SE) 1:47,58, 5. Kövesi Erik (Kőszegi SE) 2:01,18. U19 férfi: 1. Gosztolai Ádám (Király SE) 1:32,18, absz.: 15. U19 női: 1. Veres Boglárka (Király SE) 2:01,00. Felnőtt: 5. Dugmonits András (Király SE) 1:30,56, absz.: 10., 7. Gergácz Péter (Király SE) 1:32,16, absz.: 14. Master: 7. Horváth Balázs (Kőszegi SE) 1:31,50, absz.: 13. Senior: 5. Rosta Zoltán (Biciklon SC) 1:43,06. - Középtáv (62 induló). U19: 1. Koczka Dániel (Király SE) 2:43,05, absz.: 1.