Sport

2007.07.18. 02:22

Feljövőben a megyei pingpongbajnokság

Szombathely (gz) - Elmozdult a holtpontról a megyei asztalitenisz-élet. A kis települések sportversenyeinek köszönhetően egyre többen kapcsolódnak be az éves pontvadászatba.

Gergácz Zoltán

Asztaliteniszben is véget ért a bajnokság. A 15 csapatot felvonultató NB III-as nyugati régiót két csoportra osztották. Az A -csoportba nyert besorolást a Celldömölki VSE-Vörsas III. gárdája. A celliek problémamentesen hozták az idényt. A B -csoportban három csapat lógott ki a sorból. A soproni Turris SE gárdája nagy fölénnyel, pontveszteség nélkül lett bajnok, míg az alsóházban a SZAK III.-Sportiskola és a Győri Széchenyi Egyetem kicsit leszakadt a középmezőnytől.

A megyei felnőtt csapatbajnokságot hosszú idő után először rendezték meg ilyen népes létszámmal.

Az utánpótlásnál is van előrelépés. A fiúknál hét, a lányoknál négy gárda versengett.

Végeredmény, fiú: 1. Egervölgy-Jeli SE (Barbalics Eszter, Kovács Ádám, Szalai Norbert), 2. Egyházashetye (Farkas Róbert, Fehér Richárd, Nyulász Gábor, Varga Balázs), 3. SZAK-Sportiskola (Lendvai Gergő, Szarka Zsolt, Németh Ádám, 4. Káld, 5. Büki TK, 6. Vízéptek AK, 7. CVSE-Mávépcell). - Leány: 1. Egervölgy-Jeli SE (Kálmán Vivien, Kulcsár Henrietta, Poór Henrietta, Nagy Réka), 2. Egyházashetye (Horváth Szimonetta, Pupp Nikolett, Sipőcz Veronika, Mórocz Ildikó), 3. SZAK-Sportiskola (Bauer Kinga, Varga Petra), 4. Büki TK.

- Örömteli, hogy végre a megyei bajnokságnak is van kellő rangja. Régen volt már ilyen népes a mezőny. A bővülésben nagymértékben közrejátszott a kis települések versenysorozata, amelynek egyik legnépszerűbb sportága az asztalitenisz. Az előzetes információk alapján az ősztől ismét gyarapodik a mezőny. A másik nagy pozitívum, hogy akik újonnan beléptek (Kőszeg, Káld, Egervölgy), komolyan is gondolják. A szakmai munkában hathatós segítséget jelentett számukra az oktatóképzés - fogalmazott Tihanyi Tibor, a Vas Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke.

1. CVSE-Mávépc.181800240:8436
2. Vízéptek AK II.181602238:8632
3. Vízéptek AK III.181134178:14625
4. Lendület AK181215181:14325
5. Büki TK II.187210142:18216
6. Kőszegi AK187110162:16215
7. Jeli SE I. 184410135:18912
8. Egyházashetye185211148:17612
9. Jeli SE II.182313118:2067
10. Káld18001878:2460

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!