Sport

2007.07.20. 02:28

Népszerű a diákolimpia

Szombathely (vas) - A Magyar Diáksport Szövetség által szervezett diákolimpiai versenyeken a Vas megyei tanulók jó eredményeket értek el.

Vastag Nándor

Az MDSZ 12 sportágban - asztalitenisz, atlétika, grundbirkózás, játékos sportverseny, kézilabda, kis iskolák sportversenye, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, szellemi diákolimpia, torna és úszás B kategória (amatőr) - szervez diákolimpiai versenyeket. A vasi diákok a most véget ért tanévben hat első, hét második és 13 harmadik helyezést értek el, ami a tavalyi teljesítményhez hasonló. Győztesek csak lányok voltak, a kis iskolák II-IV. korcsoportos kézilabdájában Ikervár csapata, hárompróbában Rábapaty és 800 méteren Németh Alexandra bizonyult a legjobbnak. Az atlétika országos finálékban a III-IV. korcsoportban a Derkovits távolugrásban és kislabdahajításban nem talált legyőzőre az ügyességi és váltófutó csapatbajnokságban, az V-VI. korcsoportban egyéniben pedig Ozorai Jenny lett aranyérmes. Vannak még az MDSZ által részben támogatott, illetve szakszövetségi diákolimpiai rendezvények is, ezeken szintén remekül szerepeltek a vasi tanulók. Összesen 23 sportágban 67 aranyat, 51 ezüstöt és 73 bronzot gyűjtöttek.

- Kicsit másképp indult a 2006/2007-es tanév, mert az MDSZ, valamint a megyei szövetségek is teljes mértékben - a másfél éve próbaképpen - bevezetett elektronikus nevezési rendszer használatára tértek át - kezdte a diákolimpiai rendezvények értékelését Pálóczi László, a Vas Megyei Sportigazgatóság Diáksportért felelős referense. - Így nemcsak a nevezések regisztrációja gyorsult, hanem a munka is könnyebb lett, mert pontos a rögzítés, az adatok lekérdezésére is lehetőség van. A megyék között is jobbá vált az információáramlás, így mindenki eljutott az adott szintű versenyre.

- Milyen volt a részvétel a viadalokon?

- Bár a sportágakra fordítható költség már évek óta nem változott, és a kiadások is egyre jobban nőnek - például a versenybírói, terembérleti vagy orvosi ügyeletnek a díjai -, ennek ellenére a korábbi évekhez hasonló érdeklődés tapasztalható a diákolimpia iránt. Ez többek között annak is köszönhető, hogy még mindig nagy rangja van az iskolák között. A rendezvények népszerűségét mutatja, hogy a megyei döntőkön túl 11 országos elődöntőt is rendezhetett Vas megye.

- Mit tervez jövőre?

- A 2007/2008-as tanévben 15 elődöntőre adtunk be pályázatot, remélem, ebből minimum tízet meg is kapunk. Idén országos finálé nem volt Szombathelyen, ám ezúttal a város szeretné a IV. korcsoportos lány és fiú kosárlabdadöntők lebonyolítását megszerezni. Ha sikerül, akkor még nagyobb figyelem irányulhat a diáksportra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik