Sport

2007.07.30. 02:29

Viharos Csatafutás

Szentgotthárd (he) - A Szentgotthárdi Történelmi Napok keretében immár ötödik alkalommal rendezték meg a Szentgotthárdi Csata Emlékfutást.

Horváth Erika

A különböző távokon és korcsoportokban összesen háromszáz futó állt rajthoz a szentgotthárdi Csatafutáson. Mivel a verseny része volt a CERR-Cup nemzetközi futóverseny kupasorozatnak, 64 külföldi futó is érkezett, 38-an Ausztriából, 23-an Szlovéniából, de volt horvát, svéd és amerikai induló is - adott gyorsjelentést Woki Zoltán, a rendezvény főszervezője.

A Csatafutás ismét az ovisok futamával kezdődött a főtéren összegyűlt szépszámú nézőközönség hangos biztatásával. Ezután kétévenkénti korcsoportokban zajlottak a gyerekfutamok egészen a 18 éves korcsoportig. A hét korcsoportban két új pályacsúcs is született.

A fő attrakció - mint mindig - most is a 9 kilométeres főfutam volt, amelyen 157-en indultak. A barokk templom előtti rajtot több száz érdeklődő kísérte figyelemmel a szponzorok által szépen feldíszített főtéren. A rajt után a mezőny az immár felújított Rába-hídon és Hunyadi úton tette meg az első 1,5 km-t, majd következett a határszakasz és Ausztria. A legnehezebb résztáv a közel 1,5 km-es emelkedő volt 100 méteres szintkülönbséggel a mogersdorfi emlékkeresztig. Itt volt a fordítópont. A teljes szakaszon több frissítőállomás igyekezett enyhíteni a szomjúságon, az osztrák szervezők két vízpermetállomást is felállítottak.

A férfi abszolút győztes - a debreceni Benedek Zsolt - megvédte tavalyi elsőségét, és fantasztikus új pályacsúccsal győzött (29:54 perc). Második a többszörös burgenlandi bajnok Dieter Pratscher (31:15), harmadik az amerikai Justin Radke (34:13) lett. A női mezőnyben Keresztes Kinga győzött (TFSE, 39:07), a második helyen a tájfutó Makrai Éva (ZTC, 39:27), a harmadikon a mindössze 19 éves Wichmann Ivett (FTC, 40:37) ért célba.

Az élmezőny még kellemes időben, a mezőny második fele viszont már viharos széllökések és záporeső kíséretében érkezett a célba, ahol a rajt/cél kaput is feldöntötte a szél. A hirtelen jött vihar kisebb bonyodalmat okozott a futóknak, de a szervezőknek és a nézőknek is.

Az eredményhirdetésen külön jutalmat kapott az a 22 futó, akik mind az öt alkalommal megküzdöttek a főfutam nehéz távjával. A különdíjakat Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere adta át, aki szintén valamennyi alkalommal indult a főfutamban.

Az 1664 m-es hobbifutamban azok indultak, akik túl nagy falatnak tartották a főfutam nehéz pályáját. A férfiaknál Kiricsi Dániel (Kőszeg, 5:16), a nőknél Soós Eszter (Vép, 6:18) győzött.

A rendezvény végén több mint százezer forint értékben ajándéktárgyakat sorsoltak ki a futók között.

Csatafutás, főfutam (9 km). Férfi, abszolút: 1. Benedek Zsolt (Debrecen) 29:54,0, 2. Pratscher Dieter (Kőszeg) 31:15,0, 3. Radke Justin (Szentgotthárd) 34:13,0. 18 év alatt: 1. Tancsics Tamás (Szombathely) 37:15,0, 2. Papp Máté (Egyházasrádóc) 38:26,0, 3. Karsai Márton (Szentgotthárd) 39:22,0. 19-35 év: 1. Pratscher Dieter, 2. Radke Justin, 3. Berky Szabolcs (Sopron) 35:01,0. 36-50 év: 1. Benedek Zsolt, 2. Pendl Oliver (Jennersdorf) 35:06,0, 3. Garami Árpád (Szombathely) 35:09,0. 51 év felett: 1. Stallinger Franz (Fürstenfeld) 39:25,0, 2. Zupancic Rajko (Postelska) 39:48,0, 3. Staresinic Vlado (Karlovac) 40:18,0. Női, abszolút: 1. Keresztes Kinga (Ivánc) 39:07,0, 2. Makrai Éva (Budapest) 39:27,0, 3. Wichmann Ivett (Budapest) 40:37,0. 18 év alatt: 1. Dancsecs Réka (Szentgotthárd) 47:50,0, 2. Mayer Ginny (Szentgotthárd) 53:11,0, 3. Hermanszky Mira (Szentgotthárd) 1:01:30,0. 19-35 év: 1. Keresztes Kinga, 2. Makrai Éva, 3. Wichmann Ivett (Budapest). 36-50 év: 1. Bruntóczki Judit (Budapest) 45:47,0, 2. Borbélyné W. Judit (Szentgotthárd) 47:49,0, 3. Mesterné T. Zsuzsanna (Szombathely) 48:13,0. 51 év felett: 1. Bratusa Lojzka (Maribor) 52:30,0, 2. Söjtöri Elvira (Szombathely) 55:03,0, 3. Schöll Rosa (Neckenmarkt) 57:08,0. Hobbi (1664 m), férfi: 1. Kiricsi Dániel (Kőszeg) 5:16,4, 2. Gorza István (Táplánszentkereszt) 5:25,2, 3. Németh Kevin (Szentgotthárd) 5:34,5. Női: 1. Soós Eszter (Vép) 6:18,1, 2. Hajdúné P. Piroska (Dunaújváros) 6:26,2, 3. Kiricsi Berill (Kőszeg) 6:33,8. Gyerekfutamok. Ovis, fiú: 1. Kolozsvári Bence (Szentgotthárd) 50,1, 2. Mencigar Denia (Rogasovci) 51,1, 3. Car Niko (Prosenjakova) 52,0. Lány: 1. Hajdú Petra (Dunaújváros) 58,1, 2. Papp Veronika (Szentgotthárd) 59,1, 3. Kovács Anna (Szentgotthárd) 1:00,2. I. korcsoport, fiú: 1. Tóth Máté (Kőszeg) 3:03,7, 2. Doktor Péter (Körmend) 3:06,7, 3. Császár Levente (Szentgotthárd) 3:29,8. Lány: 1. Csébits Nóra (Szombathely) 3:21,6, 2. Mayer Cornelia (Szentgotthárd) 3:24,4, 3. Szakács Luca (Szentgotthárd) 3:50,2. II. kcs., fiú: 1. Jankai Zoltán (Szentgotthárd) 2:54,0, 2. Tóth Martin (Kőszeg) 3:00,0, 3. Koósz Barnabás (Kőszeg) 3:04,1. Lány: 1. Mencigar Maja (Rogasovci) 3:03,4, 2. Osojnik Doroteja (Puconc) 3:07,8, 3. Kiricsi Berill (Kőszeg) 3:08,2. III. kcs., fiú: 1. Németh Áron (Körmend) 4:17,7, 2. Németh Kevin (Szentgotthárd) 4:24,6, 3. Poór Ádám (Szombathely) 5:04,2. IV. kcs., fiú: 1. Karsai Márton (Szentgotthárd) 4:03,1, 2. Gartner Christopher (Fehring) 4:12,4, 3. Moises Krisztián (Bad Hofgastein) 4:22,2, Lány: 1. Hajdú Rita (Dunaújváros) 4:14,8, 2. Viola Zsófia (Budapest) 4:43,4, 3. Kondics Cintia (Kőszeg) 4:44,0. V. kcs.: 1. Tancsics Tamás (Szombathely) 5:22,6, 2. Papp Máté (Egyházasrádóc) 5:31,3, 3. Drimmer László (Vasvár) 5:39,4. VI. kcs., fiú: 1. Gorza István (Táplánszentkereszt) 5:40,7, 2. Csonka Gergő (Bük) 5:40,9. Lány: 1. Woki Edina (Szentgotthárd) 7:07,9.

Csatafutás, főfutam (9 km). Férfi, abszolút: 1. Benedek Zsolt (Debrecen) 29:54,0, 2. Pratscher Dieter (Kőszeg) 31:15,0, 3. Radke Justin (Szentgotthárd) 34:13,0. 18 év alatt: 1. Tancsics Tamás (Szombathely) 37:15,0, 2. Papp Máté (Egyházasrádóc) 38:26,0, 3. Karsai Márton (Szentgotthárd) 39:22,0. 19-35 év: 1. Pratscher Dieter, 2. Radke Justin, 3. Berky Szabolcs (Sopron) 35:01,0. 36-50 év: 1. Benedek Zsolt, 2. Pendl Oliver (Jennersdorf) 35:06,0, 3. Garami Árpád (Szombathely) 35:09,0. 51 év felett: 1. Stallinger Franz (Fürstenfeld) 39:25,0, 2. Zupancic Rajko (Postelska) 39:48,0, 3. Staresinic Vlado (Karlovac) 40:18,0. Női, abszolút: 1. Keresztes Kinga (Ivánc) 39:07,0, 2. Makrai Éva (Budapest) 39:27,0, 3. Wichmann Ivett (Budapest) 40:37,0. 18 év alatt: 1. Dancsecs Réka (Szentgotthárd) 47:50,0, 2. Mayer Ginny (Szentgotthárd) 53:11,0, 3. Hermanszky Mira (Szentgotthárd) 1:01:30,0. 19-35 év: 1. Keresztes Kinga, 2. Makrai Éva, 3. Wichmann Ivett (Budapest). 36-50 év: 1. Bruntóczki Judit (Budapest) 45:47,0, 2. Borbélyné W. Judit (Szentgotthárd) 47:49,0, 3. Mesterné T. Zsuzsanna (Szombathely) 48:13,0. 51 év felett: 1. Bratusa Lojzka (Maribor) 52:30,0, 2. Söjtöri Elvira (Szombathely) 55:03,0, 3. Schöll Rosa (Neckenmarkt) 57:08,0. Hobbi (1664 m), férfi: 1. Kiricsi Dániel (Kőszeg) 5:16,4, 2. Gorza István (Táplánszentkereszt) 5:25,2, 3. Németh Kevin (Szentgotthárd) 5:34,5. Női: 1. Soós Eszter (Vép) 6:18,1, 2. Hajdúné P. Piroska (Dunaújváros) 6:26,2, 3. Kiricsi Berill (Kős

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!