2007.10.10. 02:25
Vas-Győr párharc kézilabdában
Körkép (gz) - A két szomszédos megye, Vas és Győr párharcát hozta az NB II-es női kézilabda-bajnokság 4. fordulója.
SZESE Győr-Celldömölki VSE-Mávépcell 23:21 (10:6). - Győr, 100 néző, vezette: Budai, Ernszt.
Celldömölk: Wittmann - SZOMORKOVITS A. 4, Szomorkovits L. 2, Fűzfa 5/4, Geiger, KOVÁCS 4, PUKLER 6. Csere: Foglszinger, Farkas, Erdész, Mendel. Edző: Salamonné Csótár Adrien.
A két szélsőjét is (Kazári, Szilvágyi) nélkülöző Cell ellen a házigazdák kezdtek jobban, és gyorsan elhúztak négy góllal (13. perc: 6:2). Igaz, ebben az is közrejátszott, hogy a vendégek három ziccert rontottak. Az első játékrészben állandósult a győriek 4-5 gólos előnye. Szünet után elsősorban védekezésben javult fel a celli csapat. Sikerült is közelebb kerülnie, de hátrányát már nem tudta ledolgozni.
Győri ETO KC III.-Büki TK 23:29 (9:17). - Győr, 50 néző, NB II-es női kézilabda-mérkőzés, vezette: Blaskó, Dobovai.
Bük: HARASZTOVICS - BINDER 9, BÁRKOVICS 3, PETRIK, VLASICH 2, VARGA 10/4, HEGYI 3. Csere: Soponyai (kapus), ELEKES 1, Pupp R. 1, Pupp K., Kovács. Edző: Mátés István.
Villámrajtot vettek a bükiek (4. perc: 0:3), és az első játékrész közepéig állandósult 2-3 gólos előnyük. Aztán a 19. perctől (8:11) állva hagyták a győrieket. Szünet után tovább folytatódott a bükiek fegyelmezett játéka, ami jó védekezéssel párosult, így a 44. percre gyakorlatilag el is dőlt a két pont sorsa (12:24). Ezt követően a szezon legjobb játékával kirukkoló bükieknél a kispadosok is játéklehetőséget kaptak.
Körmendi DMTE-VKL SE Győr 25:30 (10:15). - Körmend, 50 néző, vezette: Balaskó, Jüngling.
Körmend: Németh - Esztergályos 5, Horváth 2, Balogh E. 7, Szőke 5, Sály, Balogh A. 4/2. Csere: Seiler, Legáth 2. Edzők: Tóth Bernadett, Belényes Jánosné.
Az első tíz perc kiegyenlített küzdelmet hozott, aztán a hosszabb cserepaddal, valamint magassági és súlyfölényben lévő vendégek fokozatosan elhúztak. A második játékrészben hullámzó teljesítményt nyújtottak a csapatok, a hazaiaknak sikerült egyenlíteniük (40. perc), aztán a győriek rendezték soraikat és megérdemelten nyertek. - Ifi: 20:20 (11:12). Ld.: Vörös 4, Biczó 3/2, Szombathelyi 3, Sály 3.
Sárvári Kinizsi-MOGAAC Mosonszolnok 28:25 (14:15). - Sárvár, 100 néző, vezette: Bohár, Markhardt.
Sárvár: Palkovits - Kertész 6, Pintér 7, Farkas 6, Virág V. 2, Biczó 4, Molnár. Csere: Szalai 3, Takács (kapus), Fitos, Pataki, Pártli, Virág N. Edző: Horváth János.
Remek tíz percet produkáltak a sárváriak (6:1), majd ezt követően többnyire a vendégek akarata érvényesült, így egygólos előnnyel térhettek pihenőre. A második játékrészben is tartották előnyüket egészen az 54. percig, ám a finis a hazaiaké volt, és ezzel együtt az értékes két pont is. - Ifi: 29:23 (16:12).