Sport

2008.04.11. 02:29

Kvalifikációs Eb előtt

Lignano (he) - Teljes létszámú magyar súlyemelőcsapat indul az utolsó olimpiai kvalifikációs lehetőséget jelentő, hétfőn kezdődő olaszországi Európa-bajnokságon. Bazsó Bianka, Molnár Alexandra és Vaspöri Gábor személyében három szombathelyi résztvevője is lesz az Eb-nek.

Horváth Erika

Teljes létszámú, nyolc férfi és hét nő alkotta válogatott indul az április 14. és 20. között esedékes olaszországi olimpiai kvalifikációs súlyemelő Európa-bajnokságra.

Ez az utolsó lehetőség számunkra, a részvételt korábban megszerzett országok versenyzőinek Eb-eredményeit már nem értékelik. A férfiaknál öt nemzet szerezhet jogot az indulásra, az első kettő két-két, a harmadik-ötödik pedig egy-egy versenyzőt kvalifikálhat Pekingbe. Remény van arra, hogy a verseny kedvező alakulása esetén egy-két emelőnk megszerezze a részvétel jogát. A nőknél, tárgyilagosan értékelve, szinte reménytelen a helyzet, de mégis, meg kell próbálni - mondta Fehér Tamás, az MSSZ elnöke.

A magyar küldöttségnek öt vasi tagja van. A nőknél nem a megszokott súlycsoportjában, a 63 helyett a 69 kilóban lép majd dobogóra Bazsó Bianka. Az eddig 69-es Molnár Alexandrát a 75 kg-ban indítják. A férficsapatban Vaspöri Gábor képviseli a Haladás-Vasjárműt a 105 kilós súlycsoportban. A női válogatottat edzőként segíti majd a Haladás trénere, Sydney olimpiai ezüstérmese, Márkus Ezsébet. A válogatott orvosa, dr. Rosanics Péter szintén szombathelyi.

A vezetők és a szerdán versenyző Bazsó Bianka ma indul. A következő csoport hétfőn utazik; Molnár Alexandra versenye csütörtökön, Vaspöri Gáboré szombaton lesz.

A lignanói Európa-bajnokságon induló magyar csapat. Nők, 48 kg: Ádám Mónika (NYVSC). 58 kg: Nagy Szilvia (TSC). 63 kg: Krutzler Eszter (BKV Előre). 69 kg: Nagy Nikoletta (Ózd) és Bazsó Bianka (Haladás-Vasjármű). 75 kg: Molnár Alexandra (Haladás-Vasjármű). 75 kg: Szepesi Martina (BKV Előre). Férfiak, 56 kg: Ádám Róbert (NYVSC). 77 kg: Baranyai János (NYVSC). 85 kg: Cser Norbert (BKV Előre) és Pócza Vajk Károly (TSC). 94 kg: Gráner Zoltán (Testvériség) és Kiss Attila (Tiszaújváros). 105 kg: Vaspöri Gábor (Haladás-Vasjármű). 105 kg: Nagy Péter (Szeged).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!