Sport

2008.04.18. 02:28

Rajt a Hungaroringen

Szombathely (gz) - Szombaton és vasárnap az első két fordulóval a Hungaroringen rajtol az autós gyorsasági szak-ágon belül a legerősebb futam, a Seat Leon Szuperkupa.

Gergácz Zoltán

A hétvégén ismét motorbőgéstől lesz hangos a Hungaroring, és benzingőzzel lesz tele a levegő: rajtol az autós gyorsasági szakág tavaly útjára indított legerősebb futama, a Seat Leon Szuperkupa. Soraiban azzal a szombathelyi Kiss Norberttel, aki amióta betette a lábát ebbe a sportágba, mindent besöpört. Három éve az év újoncának választották, tavalyelőtt a Clio, tavaly a Seat Leon Szuperkupa összetett pontversenyének győztese lett.

- És természetesen az idén sem szeretném alább adni - szögezte le mintjárt beszélgetésünk elején Kiss Norbert, a Proex Motorsport kiváló pilótája. - A gyár által kiadott 2008-as fejlesztések (hűtés, sebességváltó stb.) már be lesznek építve az autókba. Ezáltal alkalmasak lesznek az Európa-kupán való indulásra. A váltás valamennyiünk számára kötelező volt, így helyzeti előnyt nem élvez senki. Annyi időnk sem volt, hogy teszteljük őket, így a Hungaroringen, élesben lesz majd a próba. Ami a versenyt illeti: a nagy riválisok száma is nőtt eggyel. Wéber Gábor és Hatvani Bálint mellé csatlakozott a tavalyi Clio-kupa győztese, Michelisz Norbert, aki szintén kemény pilóta. Ami felettébb örömteli, hogy hazánk is bekapcsolódik az Európa-kupa versenysorozatba. Igaz, egyelőre csak annyi biztos, hogy az első fordulóban - ami a spanyolországi Valenciában lesz május 15-18-áig - rajthoz állhat egy háromfős magyar csapat, amelynek Wéber és Hatvani mellett én is tagja vagyok. Bizonyára nagy élmény lesz számunkra Európa legjobbjaival menni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!