Sport

2008.05.10. 02:27

Az ETO-t fogadják

Vasvár (gz) - Vasárnap 18 órakor a Győri ETO tartalékgárdáját fogadja a Rectec-Vasvár VSE NB I/B-s női kézilabdacsapata.

Gergácz Zoltán

Az utóbbi időben nem kényeztette el híveit a vasvári női kézilabdacsapat. A jó rajt után nemcsak megtorpantak, de a küzdőszellemük is kívánnivalót hagy maga után.

- Nemcsak védekezésben, de helyzetkihasználásban is visszaestünk, s ezek törvényszerű következményei voltak a vereségek - mondta Kocsis Tibor edző. - Jó lenne most már javítani, s előrébb araszolni a tabellán. Pozitívum, hogy sérültünk nincs, de a lányok hozzáállásában is lényeges változásnak kell bekövetkeznie ahhoz, hogy legyenek győzelmi esélyeink. A másik ilyen döntő tényező, hogy az ETO milyen összeállításban érkezik, azaz az első csapatuk perememberei közül kiket hoznak magukkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!