Sport

2008.05.22. 02:28

Kockáztattak a sakkcsapatnál

Budapest (gz) - A sereghajtó otthonában aratott nagyarányú győzelmének köszönhetően megőrizte NB I/B-s tagságát a Haladás VSE sakkcsapata.

Gergácz Zoltán

Vízügy SC-Haladás VSE II. 2,5:9,5. - Budapest, NB I/B-s sakk csapatbajnoki mérkőzés.

Három fordulóval a zárás előtt összeült a sakkszakosztály vezetése, és merész, de egyértelmű döntést hozott: akár az előkelő, negyedik helyen álló NB I-es csapat kárára is, de meg kell menteni a második vonalat, azaz nem eshet ki az NB I/B-s gárda. Az első két mérkőzés a játékosok jelentős átcsoportosításával sem hozta a várt eredményt: hiába nyert, nem tudott javítani pozícióján a csapat, így a döntés a zárófordulóra maradt. A sereghajtó Vízügy ellen aztán kijött a lépés: nagyarányú győzelmet arattak, s ezzel 4,5 ponttal megelőzték a Lövőt, amely a bajnokságban végig előttük állt. A két csapat így helyet cserélt, s a Lövő búcsúzott. A szakosztály számítása duplán bejött: a fakó bentmaradt az NB I/B-ben, az első csapat pedig az eredmények szerencsés alakulásának köszönhetően megőrizte negyedik helyét. - Győzött: Balogh T., Ruck, Csonka, Farkas, Pergel, Magyar, Petényi, Tamás, Remete E. Döntetlent ért el: Rachela.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!