2008.06.27. 02:27
Megkezdték a strandkézisek
Balatonboglár (vas) - A Budapest Bank profi strandkézilabda-kupában jól kezdte meg szereplését a Nyugat-magyarországi Egyetem csapata.
A bajnokságban részt vevő tíz csapat körmérkőzést játszik a kétfordulós alapszakaszban. Az első nyolc helyezett utána a rájátszásban folytatja, míg a 9. és a 10. kiesik a nemzeti bajnokságba, ahonnan az első kettő jut fel. A küzdelmekben a Nyugat-magyarországi Egyetem csapata is szerepel, mely a Savaria Egyetemi Központ kézilabda-együttesére épül, de az egyetem többi kara is ad a gárdába játékosokat. Az első bajnoki fordulóban öt találkozón lépett pályára az NYME - a többi négyet a következőben játssza le -, a Stone-Boglár, a RET-Domaszék, a Szegedi Csibék, és a női ifjúsági strandkézilabda-válogatott ellen 2:0-ra nyert, míg a budapesti Global-BHT Hungarytól szétlövésben 2:1-re kikapott. Összességében a dr. Woth Péter által irányított Kovács Brigitta, Hofbauer Petra, Sulyok Szilvia, Skrapics Ágota, Földes Viktória, Takács Erika, Zámolyi Katalin, Belső Anett, Micskó Zsófia és Hodosi Eszter összetételű csapat kedvező helyzetből - négy győzelemmel és egy vereséggel - várhatja a folytatást (július 19-20. Zalaegerszeg).
- Amit terveztünk, azt az első tornán elvégeztük - mondta dr. Woth Péter. - A következő fordulóban is biztosan kipróbálunk több taktikai, illetve felállásbeli variációt, s persze cél a rájátszásba jutás.