Sport

2008.06.09. 02:29

Spitzmüller nyert

Szombathely - Spitzmüller Csaba nyerte a Szombathely-rali a Karpackie-beer Kupáért elnevezésű kétnapos versenyt. A szombathelyi Magyar Miklós pontszerző helyen ért célba az abszolút kategóriában és az N-csoportban is.

Vastag Nándor

Vasárnap reggel is folytatódott a sárdagasztás, ami újabb áldozatokkal járt, és végül a 90 indulóból csak 50-en értek célba. Az élmezőnyben azonban nem történt változás. Spitzmüller 2005 után újra megnyerte a Szombathely-ralit, második a bajnoki címvédő, illetve a tavalyi győztes Benik lett, míg a dobogó harmadik fokára a pontversenyt vezető Turán állhatott fel. Magyarék sem tudtak javítani a pozíciójukon, de az abszolútban és kategóriájukban is pontszező helyen fejezték be a viadalt. A futamon még két vasi navigátor is rajthoz állt. Kiss Patrik Botka Krisztián (Mitsubishi Lancer Evo 9) munkáját segítte, a duó az abszolútban 13., az N-csoportban és az N4-es géposztályban a negyedik lett. Misák Roland Novák Szabolccsal (Suzuki Ignis) indult párban. A kettős az összetettben a 49. helyen végzett, az N-csoportban 19-ként, az N2-ben hetedikként zárt.

- Nagyon nehéz időjárási körülmények között nagy küzdelmet vívott az élmezőny - mondta boldogan Spitzmüller Csaba. - Az első nap elején rossz gumit választottunk, de utána jól működött az autó. A győzelemmel közelebb kerültünk a pontversenyben Turánékhoz, így a bajnokság is szorosabb lett.

- Ez volt eddig a legkeményebb Szombathely-ralim - mondta Magyar Miklós. - A versennyel nem vagyok teljesen elégedett - egyszer például nem találtuk el a gumiválasztást -, de a részeredményekkel annál inkább, egyes szakaszokon az élmezőnyben végeztünk. Az eső ellenére sokan szurkoltak nekünk, aminek nagyon örültem.

Rali ob 3. futam. Végeredmény és vasi helyezések: 1. Spitzmüller Csaba-Kazár Miklós 1:18:41,7, 2. Benik Balázs-Lukács József 0:31,0 perc hátrány, 3. Turán Frigyes-Benics Kálmán 2:07,7, ...13. Botka Krisztián-Kiss Patrik 7:28,0, ...15. Magyar Miklós-Budai Annamária 8:06,1, ...49. Novák Szabolcs-Misák Roland 40:39,2. Veszprém-rali (július 4-6.).

A következő futam:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!