Sport

2008.09.30. 02:27

A paralimpián járt a Sprint

Peking (he) - Ha feladatukat - rajtuk kívül álló ok miatt - nem is úgy tudták teljesíteni, ahogy készültek rá, örök élményekkel tértek haza a pekingi paralimpiáról a Sprint SC ülőröplabdázói.

Horváth Erika

Arra szerződtették a szombathelyi Sprint SC ülőröplabdacsapatát - amely a Szombathelyi TV-vel készített sportágismertető DVD-vel már szerte a világban ismertséget szerzett -, hogy a pekingi paralimpián esedékes ülőröplabda világkongresszuson a tervezett új szabályokat a gyakorlatban is szemléltessék a résztvevőknek.

- Szeptember 11-én érkeztünk meg Kínába, de csak 13-án, ott tudtuk meg, hogy nem lesznek olyan új ülőröplabda szabályok, amiket be kellene mutatnunk. Csupán adminisztrációs változásokról döntöttek, így változott a programunk is - számolt be a történtekről Gőczi István, a magyar ülőröplabda-szakágvezető, egyben a Sprint SC elnöke. - Ehelyett egy egyetemre vittek el minket, ahol bemutatót tartottunk. Először féltünk, hogy érdekli-e a fiatalokat egyáltalán ez a sportág, de rengetegen voltak, ők is beültek közénk, és együtt játszottunk. Nagyon jó hangulatú három órát töltöttünk ott.

A csoport végül is csak az ülőröplabdázók utolsó mérkőzéseit tudták megtekinteni a paralimpiából. Amikor is a nők bronzmeccsén a hollandok 3:0-ra legyőzték a szlovéneket, illetve a fergeteges hangulatú Kína-USA (3:0) döntőt. Itt derült ki, hogy miért szimpatizálnak velük különösen a hazai szurkolók. A sokszor skandált Szombathely hasonló hangzású, mint kínaiul a hajrá, csapat. Így aztán nagy egyetértésben úgy szurkoltak együtt, hogy: Szombathely, China! Másnap a férfiaknál a bronzmérkőzésen az oroszok nagy csatában, 3:2-re legyőzték az egyiptomiakat, a fináléban pedig az irániak 3:0-val vágtak vissza a bosnyákoknak az athéni játékokon elszenvedett vereségért.

A sprintesek és kísérőik 12 napot töltöttek el Kínában; ha a saját fellépésük nem is a tervek szerint alakult, arra volt módjuk, hogy minél többet megismerjenek a távol-keleti országból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!