Sport

2008.09.17. 02:27

A SZoESE kezd az NB I/B-ben

Szombathely (vas) - Az NB I/B-s női kézilabda-bajnokságban ma megkezdi szereplését a Szombathelyi Egyetemi SE, az ellenfél 18.30-tól a Szentendre lesz az egyetemi sportcsarnokban.

Vastag Nándor

Az NB I/B nyugati-csoportjában a 2007/2008-as idényben 13 csapatból 10. lett a Szombathelyi Egyetemi SE, és akkor még úgy tűnt, hogy a júniusi utolsó bajnoki után megszűnik a női kézilabda az egyetemi sportegyesületben. A tervek szerint a SZoESE jogán egy új csapat, a Szombathelyi Városi és Egyetemi Kézilabda Klub indult volna az NB I/B-ben, ám az új egyesületet a cégbíróság nem jegyezte be, illetve a júliusi városi közgyűlésen a képviselők nem szavazták meg a klubnak szánt támogatást, így a 2008/2009-es pontvadászatra mégis a SZoESE adta le a nevezését. Az egyetemisták a ma kezdődő bajnoki szezonra szerény körülmények között készültek fel, több meghatározó játékos is távozott: Kovács Katalin befejezte pályafutását, Kovács Brigitta Mosonmagyaróvárra igazolt, Skrapics Ágota az Újbudai Goldberger játékosa lett, Zámolyi Katalin Norvégiába ment dolgozni és kézilabdázni. A keretbe az ifjúsági csapat játékosai - Palkó Fruzsina, Horváth Cintia, Horváth Diána, Ibriksz Eszter - kerültek, valamint a vasvári ifiből Németh Vivien, a nagyatádiból Bácsai Orsolya csatlakozott a csapathoz, mert elkezdte tanulmányait a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában. Az NB I/B nyugati-csoportjának mezőnye is jelentősen átalakult. Három csapat - a Vasvár, a Vasas II. és a Kodolányi FCK - megszűnt, a PTE-PEAC az élvonalban, a Tapolca és a Komárom az NB II-ben folytatja. A távozók helyére csak négy egyesület - a Szentendre, a Kozármisleny, a VKLSE Győr és az Érd - jött, így idén csupán 11 gárda alkotja a másodosztály nyugati-csoportjának mezőnyét.

- A pénzügyi lehetőségeink miatt két hetet készültünk a bajnokságra, s ez alatt az idő alatt a tervezett munkát tisztességgel elvégeztük - mondta dr. Woth Péter, a SZoESE edzője. - Sajnos a bajnokságban senki ellen nem lesz győzelmi esélyünk, de azt elvárom a csapattól, hogy hozzáállásban és győzni akarásban a riválisok fölé nőjön, és ha lehetőség nyílik a pontszerzésre, akkor éljen vele. Az biztos, hogy kiesni nem fogunk az osztályból, mert a Magyar Kézilabda Szövetség 14 csapatban gondolkodik. A nyugati-csoport erőviszonyairól egyelőre nehéz bármit is mondani, a Szentendréről is csak annyit tudunk, hogy az NB I/B keleti-csoportjából került át ide.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!