Egy vasi paralimpikon

Bár jobb keze soha nem volt, Lorencz Péter teljes éle-tet él. Így volt ez mindig; diákként, sportolóként, s most 49 évesen, négygyermekes családapaként is.

- Az általános iskolában, a Derkovitsban Tóth Zsuzsa testnevelő csalt az atlétikához. De komolyabban a Nagy Lajos Gimnáziumban kezdtem el edzeni; 1974-től Simon Gyula foglalkozott velünk - idézte fel atlétikai pályafutása kezdetét Lorencz Péter, aki végtag-rendellenességgel született, jobb karja a könyöke alatt ujjkezdeményekkel fejeződött be . - Ugyanazokon a versenyeken indultam, mint a többiek, 110 méteres gátfutásban megyebajnoki címet is szereztem. Persze nekem voltak pluszgondjaim. Külön kellett azzal foglalkoznom, hogyan rajtoljak, illetve olyan technikát kifejleszteni, hogy a kanyarokban a centrifugális erő ki ne röpítsen a pályáról.

A mozgássérültek sportjával 1975-ben került kapcsolatba.

- Solymos Endre, a Vasakarat SC alapítója, elnöke fűzött meg, hogy hozzájuk is szálljak be. Akkor 100 méteren 10,8 másodpercet tudtam. 1976-ban Torontó volt a házigazdája a paralimpiai játékoknak. Bekerültem a magyar csapatba, 100 és 400 méteren, valamint magasugrásban indultam volna.

A Magyar Paralimpiai Bizottság honlapján így kerültek be a torontói játékok a krónikába: A küldöttség, 12 sportoló és három kísérő a megnyitó ünnepséget követő harmadik versenynap után kénytelen volt elhagyni a játékok színterét, mert politikai okok miatt a Magyar Népköztársaság kormányának döntése alapján - Dél-Afrika sportolóinak jelenléte miatt (feketék-fehérek közös csapatban) - extra államköltségen hazautaztatták versenyzőinket. A három nap során Tauber Zoltán asztaliteniszező aranyérmet, Oláh József atléta bronzérmet szerzett. A rendezők az addig elért magyar eredményeket törölte a hivatalos protokollból.

- Már a repülőgé-pen voltunk, amikor jött az ukáz, hogy a magyar csapatot szállítsák le, nem vehet részt a versenyeken. Mivel a jegyet kifizettük, nem voltunk rá hajlandók, így végül kijutottunk Torontóba. Délelőttönként edzettünk. Magasugrásnál a többiek 140-145 centin ugráltak, én 170-en. 188-190 centis eredményeim voltak. Szóval, lehetett volna keresnivalóm. Megkezdődtek a versenyek, de néhány nap múlva jött a nagykövet és közölte, nincs tovább, indulás haza. Éjjel 11 órakor Tauber Zoli ünnepelte a győzelmét. Rajta kívül mindenki tudta, hogy másnap haza kell utaznunk. Hajnali kettőkor elénekeltük a Himnuszt. Csorgott a könnyünk, aztán dolgavégezetlen indulhattunk vissza Magyarországra.

Lorencz Péter és társai kárpótolhatták volna magukat 1980-ban, Arnheimben. De ekkor sem indulhattak.

Magyarország az 1976-os torontói játékok politikai tiltakozása és bojkottja miatt, illetve mert 1976 és 1980 között egyetlen nemzetközi sportszervezethez sem kérte felvételét, nem kapott meghívást Arnheimbe.

- 1978-tól a Miskolci Egyetem hallgatója voltam. Jó edzőre nem leltem, így magam gyakorolgattam, amit Simon Gyulánál tanultam. 1983-ban kerültem vissza Szombathelyre, a Rába lett a munkahelyem. Simon Gyula vállalta, hogy ismét foglalkozik velem, és készültünk a 84-es paralimpiára.

- Csak az éremesélyesek mehettek New Yorkba, a formaruhát magunk fizettük. Az edzéseken élveztem a nagyon gyors rekortánt - Magyarországon akkoriban csak a TF-en és a Népstadionban volt, de lágyabb borítás. Nem tudtam, hogy ez más; a verseny előtt csonthártya-gyulladást kaptam. Az úszók kezdték a versenyt - s taroltak -, az atlétika a program végén volt. A kategóriámban 100 méteren 48-an indultunk - csupa egyoldali alkaramputált. A döntőben két századmásodperccel ma-radtam el a győztestől. Másfél órát kellett várni a célfotóra; 10,64 másodperces egyéni csúccsal én lettem a negyedik. Erre az eredményemre vagyok a legbüszkébb, jobban, mint a bronzérmemre. Magasugrásban több mint húszan voltunk. 170 centi után már csak négyen maradtunk, két ausztrál, egy osztrák és én. A 175 hármunknak sikerült, az osztráknak nem. Aztán monszuneső zúdult a pályára, és használhatatlanná tette. Mindenki elmenekült, csak mi hárman maradtunk ott. A 180 még megvolt, a 183 viszont már nem. Harmadik helyen végeztem. Még 400-on is rajthoz álltam New Yorkban, ott kilencedik lettem.

Lorencz Péter még egy évig versenyzett.

- A két paralimpián kívül három Európa-bajnokságon is részt vettem - utóbbiakon két ezüst és két bronz a mérlegem. 1985-ben a brüsszeli Eb volt az utolsó. A munkahelyemen nem vették jó néven a sportolást. Pedig talán még egy paralimpia belefért volna. A Vasakarat színeiben egy ideig még versenyeztem, aztán a munkáé és a családé lett a főszerep.

Lorencz Péter 1988-ban nősült; a gépészmérnöki végzettségével nem elégedett meg, 2002-ben orvosbiológiai mérnöki képesítést is szerzett. Jelenleg a Markusovszky kórház onkológiai osztályán dolgozik fizikusként. Közben PhD-s hallgató a Szent István Egyetemen, a hipertermiás kezelésekkel foglalkozik. Feleségével négy gyermeket nevelnek, akik szintén barátságban vannak a sporttal.