Sport

2009.01.22. 03:29

Lehetett volna jobb

<b>Szombathely </b> - A rali országos bajnokság 2008-as idényének három vasi résztvevője volt, közülük a navigátor Misák Roland érte el a legjobb eredményt.

Vastag Nándor

- Azért volt csalódás az elmúlt év, mert a két második hely ellenére nem tudtunk annyi támogatást összeszedni, hogy minden versenyen ott lehessünk - mondta Magyar Miklós. - Mivel új autóval indultunk, ezért idő kellett, mire a legjobb beállításokat megtaláltuk, ám amikor már kezdett a technika összeállni, akkor meg kénytelenek voltunk kihagyni két futamot is. De a csapatmunkával elégedett voltam, és az autót bérbe adó Tagai Racing Team-mel is jól tudtunk együtt dolgozni. Az idei esztendőt illetően egyelőre még minden bizonytalan, több variáció is szóba jött. A legjobb az lenne, ha a legújabb fejlesztésű, N14-es Subaruval állhatnék rajthoz. Azzal a kocsival újra megcélozhatnám a dobogót, de persze most is minden az anyagiakon múlik. Ha ez mégsem jön össze, akkor a tavalyi autóval versenyzek, vagy esetleg kisebb kategóriában indulok.

Az N-csoportban és az N4-ben Kiss Patrik a Mitsubishi Lancer Evo 9-est kormányzó Botka Krisztián navigátora volt. A páros csak négy futamon indult, de mindkét kategórában kilencedikként végzett 22, illetve 10 ponttal.

- Iskolai elfoglaltság miatt nem akartam vállalni az elmúlt szezont, s mire kiderült, hogy mégis belefér az időmbe, arra Mikinek már volt párja. Krisztiánnak viszont nem akadt segítője, ezért elfogadtam a felkérését - tudtuk meg Kiss Patriktól. - Pénzügyi okokból csak pár versenyen vettünk részt, de az eredményekre nem panaszkodhatok, és az összhang is jó volt közöttünk. Most már dolgozom, és nem tudom, hogy a jövőben az időm engedi-e a versenyzést. Igaz, eddig még nem keresett egyetlen pilóta sem. Mikivel a kapcsolatom nem romlott meg, ha felkérne, újra összeülnék vele.

A szombathelyi navigátor, Misák Roland három évig ralizott a másodosztályban, majd 2008-ban úgy döntött, hogy keres magának egy pilótát, hogy az élvonalban is kipróbálhassa magát. Novák Szabolccsal alkotott kettősük pedig nem vallott szégyent: a duó egy Suzuki Ignisszel az N2-ben nyolcadik helyen végzett 16 ponttal, az Ignis-kupában viszont a dobogó második fokára állhatott fel 32 egységgel. Az eredményük még jobb is lehetett volna, de az ob utolsó két futamán nem álltak rajthoz.

- Számunkra az Ignis-kupa volt a fontos, mert az N2-ben az erősebb Swiftekkel és a Hondákkal nem tudtuk felvenni a versenyt - fogalmazott Misák Roland. - Az első hely azon múlt, hogy az Ózd-ralin egy ütközés után nagyon megsérült az autó futóműve, és a javítását nem tudtuk vállalni. Az idei szereplésünk pedig anyagi okok miatt még bizonytalan. Már tervezgetünk Szabolccsal, de előfordulhat, hogy kihagyom az évet, vagy visszamegyek a rali 2-be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!