2009.02.21. 03:29
Diszkosszal teremben
<b>Szombathely </b> - Tegnap sajtótájékoztatót tartott Fazekas Róbert, a Haladás VSE pekingi olimpián nyolcadik helyet szerző diszkoszvetője és csapata. Ennek keretében mutatták be a dobóatléta edzésmunkáját segítő beltéri mobil dobóhelyet.
A diszkoszvető edzője továbbra is Vida József, de a munkát segíti a betegségéből lábadozó sporttárs, a kalapácsvető Annus Adrián is, az erőnléti edzéseit pedig Füzi Gábor vezeti a világhírű kondicionáló edző, Charles Poliquin módszerével.
- Borzasztóan nehéz év van mögöttem - kezdte a 34. évében járó Fazekas Róbert. - Az utolsó pillanatban megszerzett kvalifikáció, a 12-es döntőbe, majd a nyolc közé jutás, amihez egy kis szerencse is kellett, hiszen egyetlen centin múlott. Minden erőmet, rutinomat mozgósítanom kellett, hogy sikerüljön. De Peking csak egy lépcsőfok volt. Idén világbajnokság lesz, és most sem lesz könnyű a diszkoszvetőknek. Nagyon sűrű a mezőny, 10-12-en is képesek 68 méteres eredményre; amivel akár aranyat is lehet szerezni, de az is lehet, hogy a dobogóra sem elég. Én mindenesetre nagyon szeretnék érmes helyezést. A pillanatnyi erőállapotom bizakodásra adhat okot. S óriási segítséget kaptam azzal, hogy már nem kell dideregve, fagyban dobnom, hanem a csarnokban is gyakorolhatok.
Vida József elmondta, hogy tanítványa jóval előrébb tart, mint tavaly ilyenkor. A csarnokban technikázhatnak , Füzi Gábor segítségével pedig jóval hatékonyabb lett a munka, már csak azért is, mert már nem fáj Fazekas térde és dereka. A kétéves eltiltás, aztán a két térdműtét után nem lehetett egyszerre nagy eredményt várni. Újra fel kell építeni mindent, szerintem 2012-ben, Londonban várhatunk kiemelkedő eredményt - magyarázta az edző.
Aztán élőben is megszemlélhettük az egymillió forintba kerülő új dobóhelyet, amely szponzorok segítségével épült a HVSE csarnokának sarkában. A lényege az, hogy nem a hálóból, hanem a hálóba dobja ki a diszkoszt a versenyző egy fából készült, mobil dobókörből. Ha befejezték, kiviszik a dobókört, a hálót pedig be tudják csukni, mint egy könyvet - és már üres is a küzdőtér. A vb-ezüstérmes, Európa-bajnok Fazekas szerint ez nem új találmány, külföldön már rágóta használják. Ugyan így a dobás erejét-távolságát nem lehet lemérni, de ebben az időszakban ez nem is fontos, sokkal inkább a helyes technikai végrehajtás.
Mindenképpen szólni kell a diszkoszvető testfelépítéséről - szemmel látható a változás. A felsőteste nagyon erős, mégis sokkal vékonyabbnak tűnik, mint régebben.
- Egy-két kilóval még könnyebb az eredeti testsúlyánál, de a testzsír eltűnőben, helyette már nyolckilónyi izmot sikerült rápakolni - mondta Füzi Gábor, aki heti négy nagyon kemény és speciális kondicionáló edzést vezet Fazekasnak, és az étrendjét is átalakította. - Eddig leginkább a kevésbé használt, elgyengült izmokat erősítettük, ezért múltak el a fájdalmak. Még sok erő-, majd gyorsaságfejlesztés vár ránk.
Azért, hogy ne maradjanak ki a téli időszakban se a szabadtéri edzések, jövő vasárnap kéthetes - a szokásos spliti - edzőtáborba indul Fazekas Róbert. Az első komolyabb megmérettetése csak júniusban lesz - a csapat Eb.