Sport

2009.03.03. 03:29

Összefogtak a birkózásért

<b>Szombathely </b> - Bár a múlt csütörtöki városi közgyűlés leszavazta a hétvégi birkózó Grand Prix-versenyre igényelt 7,5 millió forintot, az Arena Savariában megjelent politikusok kiálltak a birkózóverseny mellett.

Horváth Erika

Dr. Ipkovich György polgármestertől kértünk magyarázatot.

- Két, egy alapítványi és egy önkormányzati forrásból biztosítottuk a szerződésben vállalt kötelezettségünket, és már el is utaltuk az összeget. Nem akartuk megszakítani a hagyományt. Épp azért jött el velem dr. Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselő is, hogy deklaráljuk: fontos és közös ügynek tekintjük, hogy a birkózótársadalomban kivívott megbecsülésünket, jó hírünket megőrizzük.

Szombathely első embere még elmondta, hogy ebben a hónapban kerül terítékre a városi sportstratégia. El kell dönteni, hogyan kívánják segíteni potenciális olimpikonjaink felkészülését - például nemcsak az olimpiai ciklus utolsó, hanem mind a négy évében. Az atlétika mellett a birkózás a másik sportág, amelynek reális esélye van, hogy 2012-ben, Londonban öregbítse a város hírnevét.

(Azt ugye azért nem felejtik el az illetékesek, hogy a rendezvény, amit befogadott a város, kötöttfogásban zajlik, Szombathelyen viszont a szabadfogású birkózóműhely vált nemzetközileg elismertté?! Ez két különböző dolog. Az egyik megsegítésével nem lehet a másikat is letudni.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!