Sport

2009.05.26. 02:27

Három vasi csapat a kötélugró Eb-n

Szombathely - Az Eb-selejtezőből a Szombathelyi Kötélugró Klub három ifjúságicsapata is indulási jogot szerzett a kontinensviadalra.

Vastag Nándor

Kettős versenyt rendeztek a kötélugróknak a Sugár úti sportcsarnokban: a 15 éven felüliek a Savaria Bank-kupa nagymestertornán, míg a csapatversenyben a gyermekek, a serdülők, az ifjúságiak és a felnőttek mérték össze tudásukat. Utóbbi két korcsoport viadala egyben az Európa-bajnoki selejtező második fordulója is volt, ahol nagyon jó vasi eredmények születtek. 

Az ifjúságiaknál a szombathelyiek kisajátították a dobogó mindhárom fokát, míg a felnőttek második helyet értek el. Mivel mind a négy csapat jól szerepelt az Eb-selejtező első fordulójában is, így indulási jogot szereztek a július 28-augusztus 2. közötti svédországi kontinensviadalra. A felnőttek azonban nem utaznak, mert a csapattagjai felsőoktatásban és különböző városokban tanulnak, ezért nem tudnának megfelelően felkészülni. A Szombathelyi Kötélugró Klub gárdái még két érmet gyűjtöttek, a gyermekek bronzot, a serdülők ezüstöt. A nagymestertornán viszont nem sikerült senkinek sem felállnia a dobogóra.

Csapatverseny. Gyermek: 1. Szolnok 1818,67 pont, 2. Maklár 1809,50, 3. Szombathely-vegyes (Tóth Boglárka, Eke Dominik, Kiss Bianka, Vincze Réka) 1618,17. Serdülő: 1. Maklár 2653, 2. Szombathely (Mayer Zoé, Kovács Fruzsina, Jantos Regina, Varga Luca) 2583,00, 3. Szolnok 2261,83. Ifjúsági: 1. Szombathely A (Vajda Vivien, Nardai Sarolta, Lőrinczy Laura, Major Szilvia) 3247,83, 2. Szombathely-vegyes (Hraskó Patrik, Lőrinczy Dóra, Pászthory Dóra, Binger Anna) 3111,50, 3. Szombathely B (Zsiga Rebeka, Szendi Petra, Bata Zsófia, Nagy Bianka) 3036,33. Felnőtt: 1. Maklár 3148,17, 2. Szombathely A (Bartók Alíz, Bartók Eszter, Csordás Viktória, Horváth Bianka, Lőrinczy Emese) 3139,33, 3. Szolnok 2940,67.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!