Sport

2009.06.06. 02:29

A bükiek az Inter Kupa döntőjében

Verzuolo (gz) - A hétvégén Olaszországban rendezik az asztalitenisz Inter Kupa négyes döntőjét, amelynek a Büki TK Gyógyfürdő csapata is résztvevője.

Gergácz Zoltán

Ma és holnap az olaszországi Piemont tartományban lévő Verzuolo ad otthont az asztalitenisz Inter Kupa 2008/2009-es döntőjének. A bécsi szervezésű, 1993-tól az ETTU (Európai Asztalitenisz Szövetség) hivatalos versenysorozatának számító megmérettetésen ebben a szezonban 10 ország 46 csapata indult, köztük két magyar, a Pécs és a Büki TK Gyógyfürdő gárdája. A pécsiek a 3. fordulóig jutottak, míg a vasiak nagy bravúrral, a svájci Buchs (4:0), a francia Ingre (4:3), a lengyel Lebork (4:1) és az osztrák Oberwart (4:2) legyőzésével bejutottak a körmérkőzéses négyes döntőbe.

- Evés közben jön meg az étvágy, tartja a mondás. Már eddig is erőn felül teljesített a csapat, de ha már döntősök vagyunk, megcélozzuk a dobogó alsó fokát. Magyar együttesnek eddig ez még nem sikerült. A döntőbe jutott négy gárda mind élvonalbeli. A Gorzow és a Gloska a lengyel bajnokság 3., illetve 8. helyezettje, a Verzuolo az olasz bajnokság 5. helyén végzett. Szombaton két, vasárnap egy mérkőzés lesz. Ha kijön a lépés a Kriston Dániel, Bari Csaba, Németh Dávid alkotta triónak, akkor a Gloskát megelőzhetjük - mondta Antalovits György szakosztályvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!