Sport

2009.06.20. 02:28

Pars ismét találkozhat Kozmussal

Bergen - Szombaton és vasárnap Norvégiában áll rajthoz a magyar atlétaválogatott - benne a kalapácsvető Pars Krisztián - az első alkalommal rendezendő csapat Eb-n.

Horváth Erika

Az atlétikai Európa-kupa utódja a csapat Európa-bajnokság; a kontinentális szövetség továbbra is négy osztályban rendezi meg, de a férfi és női versenyt ettől az évtől már együtt értékelik. A csapat Eb különlegessége, hogy nincs lehetőség hibás rajtra, magas- és rúdugrásban a negyedik rontás után be kell fejezni a viadalt. A többi ügyességi számban - így a kalapácsvetésben, ahol egyedüli Vas megyeiként a világranglista-vezető Pars Krisztián érdekelt - az első két sorozat után a legjobb hat kap egy harmadik kísérletre is lehetőséget, majd a legjobb négy még egyre. 3000 és 5000 méteren, valamint 3000 m akadályon három-három futót kiállítanak az utolsó körök során.

A magyar válogatott a tavalyi, idénre helyosztónak is számító isztambuli Ek-n elért eredményével 2009-ben is az I. osztályban szerepel. A norvégiai Bergenben 12 csapat áll rajthoz (minden nemzet számonként egy versenyzőt indíthat): Magyarország, Fehéroroszország, Szlovénia, Románia, Törökország, Belgium, Hollandia, Finnország, Észtország, Svájc, Szerbia és Norvégia. Az I. osztályból három válogatott jut fel a legjobbak közé, a Szuperligába; kettő kiesik a II. osztályba. A magyar csapat célja, hogy a középmezőny elején végezzen.

A férfi kalapácsvetők ma 13.30-kor kezdenek - a Dobó SE kitűnősége ismét találkozik a pekingi olimpiai bajnok szlovén Kozmusszal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!