Osztrák hegyvidéki faluban él Annus Adrián

Az athéni olimpia után két évre tiltották el  a kalapácsvető Annus Adriánt. Nagyon készült a visszatérésre, de diszkoszvető klubtársával, Fazekas Róberttel ellentétben neki nem sikerült.

- Az olimpia utáni év a sportdöntőbírósági perrel telt, de 2005 augusztusában elkezdtünk edzeni. 2006 szeptember 30-án járt le az eltiltásom, ez utánra terveztünk egy visszatérő versenyt - elevenítette fel az elmúlt éveket a most 36 esztendős Annus Adrián. - A június eleji felmérésen 79,19-et dobtam, abból 81 méter körül tervezhettem a szezonra. De a bal térdem megsérült, és szeptemberben meg kellett műteni. Sajnos már nem is lett igazán jó. A következő két évnek ugyanaz volt a koreográfiája: elértem egy jó szintet, aztán a térdem nem bírta tovább a terhelést. 2007 májusában 77,19-dal kezdtem, még hat versenyen indultam, de fel kellett adnom. Tavaly június végén 77-78-at tudtam, de versenyig már el sem jutottam. Akkor azt mondtam, itt a vége, de Robi fűzött, hogy ne hagyjam abba, így még egy évet adtam magamnak.

- De abból sem lett semmi.

- De abból sem lett semmi.

- Tavaly október 11-én történt. Rövid nadrágban voltam otthon, egyszer csak azt vettem észre, hogy a jobb vádlim duplájára dagadt. Azonnal kórház; két hétig maradtam ott trombózissal, aztán véralvadásgátlót kellett szednem. Most nyáron lett készen a genetikai tesztem; én is azok közé tartozom, akik genetikailag hajlamosak a rögösödésre. Persze a dohányzás is besegíthetett. Azóta egy slukkot sem szívtam. A vérhígítót továbbra is szednem kell, s nincs olyan orvos, aki így nyugodt szívvel javasolná az élsportot. Ez volt az utolsó jelzés, hogy ne tovább.

- Idén februárban a lengyel olimpiai bajnok kalapácsvetőnő, Kamila Skolimowska tüdőembóliában hunyt el.

- Idén februárban a lengyel olimpiai bajnok kalapácsvetőnő, Kamila Skolimowska tüdőembóliában hunyt el.

- Ezt nem hegyezném ki a sportra. Az orvosok szerint dinamikusan nő a rögösödés, amihez az életvitel, a stressz, a környezeti ártalmak is hozzájárulnak. És 30 százalékos a halálozási arány. Nekem szerencsém volt. A sportolóknál abból a szempontból nagyobb a veszély, hogy hozzá vannak szokva bizonyos fájdalmakhoz, és elbagatellizálnak olyan jelzéseket, amiket nem kellene. Kamilának napokkal a rosszulléte előtt már fájt a lába. Nagy figyelmeztetés volt nekem ez a betegség arra, hogy az egészség az első. És hogy az ér- és keringési rendszer védelmére nagy gondot kell fordítani, főként nagy terhelést kapó sportolóként.

- Merre fordult az élete az élsport nélkül?

- Merre fordult az élete az élsport nélkül?

- Éles váltás következett a magánéletemben is. Február óta Ausztriában élek egy kis hegyvidéki faluban, Brombergben. A párommal Wiener Neustadtban béreltünk ki egy éttermet. Harminc évig egy jól menő hely volt, de az utóbbi hat évben az új tulajdonosok késdobálóvá züllesztették. Felújítottuk, s most ezzel küzdünk; egyre több a visszatérő vendég. Mivel reggeltől estig Szombathelyen vagyok, legfeljebb a bevásárlásban tudok segíteni. Már az év első felében is jöttem hetente egyszer-kétszer Fazekas Robi edzésére. Aztán megkeresett, hogy legyek én az edzője. Már régóta az edzői munkában láttam a jövőmet; egyrészt testnevelőként végeztem 1995-ben, másrészt a hosszú évek alatt - 1983 óta voltam igazolt sportoló, 1989-ben költöztem Gyuláról Szombathelyre, s kerültem Németh Pál csoportjába - ki-alakult egy kép bennem az edzői munkáról. De itthon én nem akartam konkurenciát az edzőnknek, Vida Józsinak. Viszont Robinak nem mondtam nemet. Csak róla volt szó, de Józsi felmondott, így megörököltem a csoportot is, ami nem túl népes ugyan, de van. Most elsősorban velük dolgozom, illetve ott vagyok Robi edzéseinek nagy részén, amik a gerincműtét után egyelőre gyógytorna jellegűek. Még egy-két hónapig eltart a rehabilitáció, csak utána tudunk belevágni. Ez a sérülés és a kieső három hónap behatárolja a jövő évét. Robi mindig is szenzációs versenyző volt, de a fizikális szintjét hosszú és kemény munka lesz visszahozni.

- És milyen az edzői lét?

- Anyagilag totál ráfizetés, alig térül meg az üzemanyagköltségem. De a munka jó, az, amit évek óta szeretnék. Olyan edző akarok lenni, aki a versenyzőkről levesz minden terhet, hogy csak az edzésekkel törődhessenek. Robival az évek során felépítettünk egy viszonylag profi rendszert - sztrecsinggel, Bükfürdővel -, amit már mások is alkalmaznak. Mindig is kerestük az újat, a jobbat, hiszen egy sportolónak mindennap meg kell újulni. Rengeteget videózok, már szinte nincs olyan súlylökő, diszkosz- és kalapácsvető, akit nem láttam. Sokat lehet ezekből a felvételekből is tanulni.

- Lehet azt mondani, hogy az Athént követő mélypont után most elégedett az életével?

- Lehet azt mondani, hogy az Athént követő mélypont után most elégedett az életével?

- Én megkaptam az aranyérmet, egy hétig olimpiai bajnok voltam. Az érmet elvették ugyan, de azt a pár napot nem tudják. Már feldolgoztam a történteket. Évek óta meg tudom nézni a felvételeket is. Egésznek érzem a pályafutásom. Mindenki ismer, nyitva vannak az ajtók. Még Ausztriában a helyiek, a vendégek is tudják, ki vagyok, igénylik is, hogy közöttük legyek.

- Mi a véleménye a Pars Krisztián ezüstérme körüli huzavonáról?

- Mi a véleménye a Pars Krisztián ezüstérme körüli huzavonáról?

- Sajnálom, hogy ilyen szituációba került. Amikor tőlem visszakérték az érmet, még nálam volt, de Oszakában már átadtak Murofusinak egyet a tartalékokból. Az enyémet nem is adhatták volna, hiszen bele volt gravírozva a nevem. Nem értem - és mások sem -, ha a NOB őt tekinti ezüstérmesnek, miért nem kapta már meg.