Sport

2010.01.25. 03:29

Dr. Hegedüs Csaba maradt az birkózók elnöke

Újabb öt évre Hegedűs Csaba marad a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, miután a szombati tisztító közgyűlésen elnyerte a küldöttek szavazatainak többségét kihívójával, Ritter Árpáddal szemben.

Balla Emőke

A közgyűlésen a birkózás színe java megjelent, a küldöttek mellett a sportág rég- és közelmúltjának nagyságai. Először az elnökség beszámolóját kommentálták a küldöttek pro és kontra, néhol személyeskedő hangvételben, ám utána egyhangúlag felfogadták. A kétszeres szabadfogású Európa-bajnok Ritter Árpád a legfontosabbnak az összefogást nevezte. Programját ismertetve hangsúlyozta, hogy a jelenlegi források átcsoportosításával sokkal hatékonyabban lehetne támogatni a versenyzőket, edzőket, s klubokat egyaránt. Kitért a versenyrendszer átalakításának, s a válogatási alapelvek lefektetésének szükségességére, az átlátható gazdálkodás fontosságára és a médiakapcsolatok javítására.

Hegedűs Csaba egyetértett az összefogás fontosságával. Jelezte, a folyamatosságra törekszik, folytatni kívánja, amit eddig tett. A csapatbajnokság rendszerének megreformálását ő is hangsúlyozta. Az utánpótlással kapcsolatban elmondta, Budapest és Orosháza után az ország több más pontján szeretne Mr. Tus iskolákat létrehozni. Komoly lehetőségeket lát a régiós szövetségek, régiós versenyek kialakításában, többek között azért, mert az Európai Unió is régiós beruházásokban gondolkodik. Ezzel kapcsolatban jegyezte meg, hogy már működik a szövetségben pályázat figyelő csapat, melyre a jövőben is nagy feladat hárul. Néhány hozzászólás után tartották meg a szavazást, melyen nagy fölénnyel győzött a magyar sport 100. sárvári születésű olimpiai bajnoka, Szombathely díszpolgára.

- Természetesen örömöt érzek, nagy boldogságot, de egy kicsit szomorú is vagyok, mert nagyon sok hamis vád ért - nyilatkozta az újraválasztott elnök. - Továbbra is a tisztességre fogok törekedni. Tüske nem marad bennem, mostantól dolgozni kell tovább, mert rengeteg a tennivaló.

- Kicsit csalódott vagyok, mert előzetesen több szavazatra számítottam - értékelt Ritter Árpád. - Természetesen nem szeretek veszíteni, de talán később kicsit átértékelődik bennem ez a kudarc. Tudom, hogy sokat kell még fejlődnöm, de természetesen dolgozok tovább a budapesti szövetség élén.

Az elnökválasztás után új elnökséget is választott a közgyűlés. A 21 tagú grémiumban ismét ketten képviselhetik Vas megyét. Továbbra is elnökségi tag Tóth Andor, a Vas Megyei Birkózó Szövetség elnöke. Újonnan választották be Veréb Istvánt, a Haladás VSE birkózó szakosztályának vezetőedzőjét.

- Megpróbáljuk az elnökségben is képviselni, segíteni a vasi szakosztályok munkáját - mondta Veréb István, aki a szabadfogású junior válogatott edzője, az utánpótlás és szakmai bizottság tagja is. - És én természetesen a szabadfogásért is szeretnék minél többet tenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!