Sport

2010.04.28. 02:29

Régiós pingpongverseny

Mind létszámában, mind színvonalában felülmúlta a várakozást a második alkalommal megrendezett korosztályos régiós asztalitenisz-verseny.

Gergácz Zoltán

Celldömölkön az alsósági sportcsarnokban második alkalommal rendeztek régiós asztalitenisz-versenyt. A létszám minden előzetes várakozást felülmúlt, főként serdülő és ifjúsági számokban, így nem csoda, hogy reggel 9-től este 7 óráig elhúzódott a verseny. (Igaz, ebben a körmérkőzéses forma is közrejátszott.) Nemcsak Celldömölkről és vonzáskörzetéből, de még Budapestről is érkeztek versenyzők. Az egészen magas színvonalú megmérettetésen jól szerepeltek a vasi fiatalok. Az élre Szarka Zsolt teljesítménye kívánkozik, aki két kategóriában is toronymagasan kiemelkedett a mezőnyből. Nemcsak jól, de nagy taktikai fegyelemmel is játszott. Az újonc lányoknál Nagy Rékának győzelmi esélyei voltak, míg a fiúknál nagy volt a SZAK-osok fölénye.

 Vasi vonatkozású eredmények. Újonc, összevont, leány: 2. Nagy Réka (Egervölgy). Fiú: 2. Nagy Martin (SZAK), 3. Szabó Kristóf (SZAK) és Ihász Máté (SZAK). Újonc, fiú II. 1. Szabó Kristóf, 2. Nagy Martin, 3. Ihász Máté. Újonc, fiú III. 3. Soós Barnabás (SZAK) és Baranyai Domonkos (CVSE-Mávépcell). Serdülő fiú: 1. Szarka Zsolt (SZAK), 3. Mogyorósi Erik (CVSE-Mávépcell). Ifjúsági fiú: 1. Szarka Zsolt.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!