Sport

2010.05.18. 07:27

Hajdú B. (nem közép): szombathelyi diák díjnyertes interjúja

A Magyar Lapkiadók Egyesületének Te vagy az én emberem című pályázatán Hajdú B. Istvánnal készített interjújával díjat nyert Vörös András, a szombathelyi Neumann iskola hetedikes tanulója.

Vörös András

Hajdú B. István sportriporter sokak kedvence. Valóságos rajongótábora van, úgy is mondhatjuk B. közép... Az egyik legnagyobb vágyam teljesült, amikor beszélgethettem vele. És az ő vágya? Az a magyar foci remélt sikerével függ össze... 

- Mikor döntötte el, hogy sportriporter lesz?

- Először is tegeződjünk, most már kollégák vagyunk. Én igazából labdarúgó szerettem volna lenni, aki megnyeri a világbajnoki döntőt a magyar válogatottnak. De nem voltam elég tehetséges, csupán szorgalmas. Tizenéves koromban már közvetítettem az iskolaválogatott meccseit, a gombfocitornákat. Miután elvégeztem a középiskolát, felvételiztem a jogi egyetemre, majd elmentem katonának. Amikor 20 éves voltam, jelentkeztem az akkori Sportriporter-stúdióba, és mikor elvégeztem, a Telesport egyik főnöke szólt nekem és még öt társamnak, hogy ha van kedvünk, mehetünk hozzájuk kisebb munkákra. Így kezdődött az egész.

- Mit kell tanulni ahhoz, hogy egy hozzám hasonló kisdiák a te nyomdokaidba léphessen, és ő is sportriporter lehessen?

- Mit kell tanulni ahhoz, hogy egy hozzám hasonló kisdiák a te nyomdokaidba léphessen, és ő is sportriporter lehessen?

 - A legfontosabb, hogy szeresd a sportot. Ha versenyszerűen sportolsz, megtudod, milyen nyert helyzetből veszíteni vagy vesztettből nyerni, mert ez minden sportág-ban előfordul. Ezenkívül hasznos, ha több nyelvbe is belekóstolsz, és nem árt a középiskolán, egyetemen kívül valamilyen médiaiskolát is elvégezni.

- Mi volt a legnagyobb magyar sportsiker, amit közvetítettél?

- Mi volt a legnagyobb magyar sportsiker, amit közvetítettél?

- Egy sportriporter legnagyobb álma, hogy magyar olimpiai bajnoki címet közvetítsen. Ez nekem először az athéni olimpián adatott meg, ahol a magyar vízilabda-válogatott a döntőben emlékezetes csatában győzte le Szerbia és Montenegró legjobbjait.

- Melyik sportesemény helyszíne tetszett a legjobban?

- Melyik sportesemény helyszíne tetszett a legjobban?

- Nagyon sok szép városban jártam, igaz, Lyonról, ahonnan a legutóbbi Bajnokok Ligája mérkőzést közvetítettem, csak azt tudnám elmondani, hogy milyen a reptér, a stadion és a szálloda. Egy olimpián jobban meg lehet nézni a várost. Ilyen események helyszíne közül nagyon tetszett Sydney és Firenze, ahol 1999-ben a vízilabda Eb kapcsán jártam.

- Közvetítéseid alatt mi volt a legnagyobb bakid?

- Közvetítéseid alatt mi volt a legnagyobb bakid?

- A pekingi olimpián egy rádiónak közvetítettem a férfi tenisz páros döntőjét, ahol 6:3, 6:4-es állásnál, nem sokkal az adásidő vége előtt a svájci páros beütötte a győztesnek hitt pontot. Ezután összepakoltam, visszamentem a szállásra, bekapcsoltam a tévét, és még mindig ment a meccs. Később jöttem csak rá, hogy nem figyeltem arra, hogy teniszben a férfimeccsek két nyert szettig tartanak, de a döntőben háromig. Így a rádió hallgatói egy órával előbb tudták, hogy Federerék olimpiai bajnokok.

- Van-e olyan sportág, amit különösen nehéz közvetíteni?

- Van-e olyan sportág, amit különösen nehéz közvetíteni?

- Én nagyon megszenvedtem az országúti kerékpárral. Egyszer egy Citadella körüli versenyről közvetítettem, ott ültem a Citadella egyik oldalán, és csak akkor tudtam megmondani, hogy ki az első, amikor elsuhantak előttem, ez tartott mintegy tíz másodpercig. A nap pedig úgy sütött a kis monitoromra, hogy semmit nem láttam, ezért a verseny többi részében találgatnom kellett, hogy mi történhet, és ki vezet.

- A kosárlabdát, kézilabdát is legjobb a helyszínről...

- A kosárlabdát, kézilabdát is legjobb a helyszínről...

 - Igen, monitorról sokkal nehezebb, például a Veszprém kézilabdacsapata nemrég játszott a Barcelona ellen Spanyolországban, és amikor a spanyol tévések visszajátszottak egy-egy gólt, és az alatt esett egy másik, annak a lövőjét a stúdióból már nem tudtam megmondani. Ez nagyon zavaró volt.

- A Forma-1-nél viszont nagyon kell a monitor.

- A Forma-1-nél viszont nagyon kell a monitor.

- Jól mondod, mert ott nagyon nehéz olyan helyet találni, ahonnan az egész pályát látni lehet. Egy másik példa a kajak-kenu. Képzeld azt, hogy tőled egy kilométerre elindul kilenc kicsi pont, és csak akkor lesznek veled egyvonalban, amikor célba érnek, de neked folyamatosan kell mondanod, hogy ki az első, hogyan áll a magyar versenyző, ezért szinte végig a monitort nézed.

- Vissza a focihoz. Ki nyeri idén a labdarúgó BL-t?

- Vissza a focihoz. Ki nyeri idén a labdarúgó BL-t?

- Most már csak kétesélyes a dolog, szerintem az Inter nyer Bernabeuban.

- Látsz arra esélyt, hogy a következő szezonban is legyen magyar csapat a BL-ben?

- Látsz arra esélyt, hogy a következő szezonban is legyen magyar csapat a BL-ben?

 - Annyit mindenképpen, mint ebben a szezonban. A DVSC már kihasználta az új selejtezőrendszert, hogy bajnok csak bajnokkal játszhat. És ha ez egyszer már sikerült, miért ne sikerülhetne újra?

- Kik az esélyesek a vb-győzelemre?

- Kik az esélyesek a vb-győzelemre?

 - Szerintem jók lesznek a brazilok, a spanyolok, Capello miatt az angolok és az argentinok, ha össze tudnak állni csapattá. Az is nagyban befolyásolhatja a végeredményt, hogy ki tud a legjobban alkalmazkodni az afrikai körülményekhez. Könnyen lehet, hogy a torna meglepetéscsapata afrikai lesz.

- Reméljük, nem úgy, mint Dél-Korea 2002-ben.

- Reméljük, nem úgy, mint Dél-Korea 2002-ben.

 - Igen, emlékezhetünk, hogy ott a bírók is segítették a csapatot az olaszok és a spanyolok elleni meccsen kiállításokkal és az ellenfélnek meg nem adott gólokkal.

- Mi az, amit nagyon szeretnél közvetíteni, de még nem volt rá lehetőséged?

- Mi az, amit nagyon szeretnél közvetíteni, de még nem volt rá lehetőséged?

- Mi az, amit nagyon szeretnél közvetíteni, de még nem volt rá lehetőséged?

- Mi az, amit nagyon szeretnél közvetíteni, de még nem volt rá lehetőséged?

- Én már nagyon sok helyen voltam, de az még nem adatott meg, hogy a magyar labdarúgó-válogatott ott lett volna egy világbajnokságon vagy egy Európa-bajnokságon. Remélem, hogy legalább neked lehetőséged lesz, hogy egy ilyen eseményről írj.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!