Sport

2010.05.04. 02:29

Sakk: nyolcadik lett a Haladás VSE gárdája

Az elmúlt szezonhoz képest szerényebb teljesítményt nyújtott, ezúttal csak a nyolcadik helyen zárt a Haladás VSE NB I-es sakkcsapata.

Gergácz Zoltán

Az NB I-es sakk csapatbajnokság vasárnapi zárófordulója előtt a helyezések többsége már eldőlt. A Haladás VSE gárdája győzelem esetén sem tudott volna előrébb lépni, így a szakvezetés az összeállításnál elsősorban a helyi kötődésű játékosoknak szavazott bizalmat. Méghozzá úgy, hogy a három vasat - NB I., NB I/B, NB II. - is tűzben tartó szakosztálynál ez egyik csapat rovására se menjen. Az akció sikeres volt. Mindhárom gárda megtartotta pozícióját, sőt, a második vonal (NB I/B) a negyedik helyezéssel eddigi legjobb eredményét érte el.

Az élvonalban szereplő csapat Varga Melinda személyében újoncot avatott, ám hamar kiderült, hogy a tehetséges kislány számára még magas ez az osztály: sima vereséget szenvedett. Ugyancsak alulmaradt az időzavarba került Lakos Nikoletta, valamint a bástyavégjátékban hibázó Makk Róbert. A remizők közül Csonka viszonylag gyorsan, Kovács, Németh M., Kiss A., Mészáros, Magyar és Pergel kijátszott partiban osztozott meg ellenfelével a ponton. A győztesek közé ezúttal Vawrak és Nagy G. iratkozott fel. Előbbi ellenfele a bonyolult végjátékban tisztet nézett el, míg Nagy a házi elemzésnek köszönhetően jól felkészült, és viszonylag gyorsan nyert sötéttel. - Győzött: Vawrak, Nagy G. Döntetlent ért el: Kovács, Németh M., Kiss A., Mészáros, Csonka, Magyar, Pergel.

A bajnokság végeredménye: 1. Nagykanizsa 96,5 pont, 2. Csuti Zalaegerszeg 86,5, 3. Paks 82, 4. Makó 68, 5. Pénzügyőr 67,5, 6. Mátyásföld 65,5, 7. Decs 65, 8. Haladás VSE 60,5, 9. Bp. Honvéd 60, 10. Kazincbarcika 47,5, 11. Dunaharaszti 46,5, 12. BEAC 46,5.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik