Sport

2010.06.24. 13:45

Foci vb, 2010: rekedtre kiabálta magát Clinton, lemondott Rehhagel, sasokból madárkák lettek a szerb focisták

Az ünnepléskor hangját vesztette Bill Clinton korábbi amerikai elnök, amikor szerdán a helyszínen tekintette meg a dél-afrikai világbajnokságon szereplő amerikai labdarúgó-válogatott Algéria elleni győztes mérkőzését.

MTI

Clinton Joseph Blatterrel, a nemzetközi (FIFA) és Sunil Gulatival, az amerikai labdarúgó-szövetség elnökével nézte meg az összecsapást, amelyen a tengerentúli gárda Donovan 91. percben szerzett góljával vívta ki a továbbjutást csoportjából. A mérkőzés után a korábbi elnök úgy döntött, meghosszabbítja dél-afrikai tartózkodását és a Ghána elleni nyolcaddöntőt is megtekinti Rustenburgban.

Clinton annyira elkötelezett az Egyesült Államokban is egyre népszerűbb labdarúgás iránt, hogy korábban elvállalta az ország 2018-as és 2022-es vb-pályázatát előkészítő bizottság tiszteletbeli elnöki pozícióját.

"Nincs túl sok dolgom, ami a motivációt illeti. Sőt, inkább kicsit vissza kell fognom a társaimat. Néha mindent egy lapra feltéve támadunk, ilyenkor el kell érnem, hogy tartsuk magunkat a taktikához" - nyilatkozta Carlos Bocanegra csapatkapitány.
 
Az amerikai együttes Anglia és Szlovénia ellen hátrányból ért el döntetlent, a továbbjutást pedig Algéria ellen a 91. percben szerzett góllal harcolta ki.

"Mindig, az utolsó pillanatig hinni kell a sikerben. A mérkőzés végét jelentő hármas sípszóig mindent bele kell adni. Azt hiszem, ez az a mentalistás, ami legjobban jellemzi a csapatunkat - mondta Michael Bradley középpályás. - Belénk van kódolva. Nem tudom hogyan, de mindannyian elkötelezett harcosok vagyunk, ha pályára lépünk".

A csatár Jozy Altidore is a küzdeni tudást tartja a gárda legnagyobb erényének:

"Tisztában vagyunk vele, hogy a mérkőzésnek lesznek nehéz részei. Azonban ha egy csapat olyan játékosokból áll, akik az utolsó utáni pillanatig hisznek a győzelemben, akkor sokkal könnyebb azt elérni."

Altidore kiemelte az edzői stáb szerepét is, mert szerinte a csapategység a trénerek érdeme. Hozzátette, ennek fontosságát az Algéria elleni győzelemhez hasonló pillanatok után érteni meg igazán.

Az amerikai válogatott szombaton Ghána együttesével mérkőzik meg a nyolcaddöntőben.

TÁVOZIK OTTO REHHAGEL

A 71 esztendős német szakvezetőnek június végén jár le a szerződése, de már nem utazott vissza Athénba az együttessel, ahogyan segítője, Jannisz Topalidisz sem. A görög szövetség megerősítette Rehhagel távozását, de azt egyelőre nem közölte, hogy ki lesz a szakvezető utódja.

"Megtettem, amit kellett, elköszöntem a játékosoktól, s a kapitány is ezt tette" - mondta Topalidisz szerdán.
 
Rehhagelt 2001-ben nevezték ki, s irányításával a válogatott 2004-ben Európa-bajnok lett.
 
A görög média értesülései szerint a PAOK Szaloniki korábbi mestere, a portugál Fernando Santos lehet az új szövetségi kapitány, sőt, néhány sajtóorgánum állítja, a szövetség már megkötötte a kétéves megállapodást az 55 éves szakvezetővel.

OLDALTÖRÉS: Sasokból madárkák - csalódottak a szerbek

Óriási csalódottsággal fogadták Szerbiában, hogy a labdarúgó-válogatott szerda este kikapott Ausztráliától, és már a csoportkör után búcsúzott a dél-afrikai világbajnokságról.

"Sasokból madárkák", "Szégyen!", "A sasok hazarepülnek" - áll a csütörtöki lapok főcímeiben. Egyedül a nagy példányszámú Politika próbál pozitív lenni; "Köszönjük - megküzdöttetek" - írja a címlapon.

A Beta hírügynökség összegzése szerint "(Radomir) Antic (szövetségi kapitány) kiválasztottjai kitűnően játszottak az első félidőben, de nem használták ki a jó lehetőségeket, és ez később bumerángként ütött vissza".

Az összes újság egyetért abban, hogy az első félidőben helyzetek sorát dolgozta ki a szerb csapat, de ezek közül egyet sem sikerült értékesíteni. A második félidőben pedig, az első ausztrál gól után, teljesen szétesett Szerbia játéka. Természetesen nem mulasztják el megemlíteni, hogy a mérkőzés végén az uruguayi bíró nem vette észre, hogy az ausztrál tizenhatoson belül Cahill kezéhez ért a labda, de egyöntetű a vélekedés, hogy Szerbiának már korábban meg kellett volna nyernie a meccset.

A Politika így ír: "Szerbia nélkül folytatódik a dél-afrikai vb, de alakulhatott volna másképp is. Megvoltak a helyzetek, de nem tudtunk gólt lőni. Valószínűleg hiányzott belőlünk valami a csoportmeccsekhez: tapasztalat, higgadtság, mentális erő, fáradtság. Ghána nem volt jobb nálunk, de odaajándékoztuk neki a győzelmet. Az utolsó összecsapáson a vb legjobb játékát nyújtottuk, de nem volt olyan futballistánk, mint Németország ellen Jovanovic, aki higgadtan vezetésre váltotta volna a mezőnyfölényt."

A Danas is azt írja, hogy minden másképp alakulhatott volna, ha a szünetig legalább egy labdát sikerült volna a londoni Fulham kapuvédője, "az egész tornán nagy kedvvel játszó" Mark Schwarzer háta mögé juttatni. "Vagy a tudás vagy a szerencse hiányzott, hogy kihasználjunk egyet az első félidőben kialakított sok helyzetből" - írja a Danas.

A Vecernje novosti a szövetségi kapitányt is hibáztatja, mint írja, "teljesen elhibázott" volt a stratégia, és rosszak a cserék. Az újság "meddőnek" minősíti a szerbek második félidei támadójátékát. "Azt, hogy gond van a helyzetkihasználással, már a felkészülés alatt lehetett sejteni, amikor két meccsen nem lőttünk gólt. Kidolgoztuk a helyzeteket, de a hálóig nem sikerült eljutni, 5-6 óriási lehetőségből sem. Krasic ziccere, Zigic gyenge fejese, Mark Schwarzer ausztrál kapus védése Kuzmanovic lövése után - mi kell még, hogy gólt érjünk el?"

A végén elég lett volna a döntetlen is a továbbjutáshoz, de nem volt meg bennünk a tudás, az erő és a bátorság, hogy gólt szerezzünk - summáz a Press. "Megszégyenülve mennek haza a szerbek. Nem tudtuk legyőzni saját magunkat" - állapítja meg.

A Blic is úgy véli, Szerbia "a második félidei katasztrofális játék" miatt szenvedett vereséget "az erőtlen, középszerű Ausztráliától". "Anticnak a három meccsen nem sikerült megtalálni a módját, hogy a csatárai koncentráljanak" - írja a Blic, majd megállapítja: "legalább tíz százszázalékos helyzet kihagyását még egy olyan csapat is megbünteti, amelyik nem is akar különösebben győzni".

PÉNTEKEN MŰTIK RIBERYT

A nemzeti együttes sajtófőnöke szerint a játékos a hazaérkezést követően klubja, a Bayern München repülőgépével utazott a bajor városba, ahol a beavatkozásra sor kerül.

Riberyt ágyéksérülése miatt operálják meg.

OLDALTÖRÉS: Muntari szerint messzire juthat Ghána

 Az afrikai gárda szerdán Németország csapatától elszenvedett egygólos vereség ellenére a nyolcaddöntőbe jutott, ahol a C csoportot megnyerő Egyesült Államok együttese lesz az ellenfele.
 
"Minden meccsünket meg akarjuk nyerni" - jelentette ki magabiztosan a Bajnokok Ligája-győztes Internazionale játékosa. "Nagyon jó együttessel találkozunk. Nem lesz könnyű legyőzni, ehhez erőn felül kell teljesítenünk."

Ghána és az Egyesült Államok 2006-ban is találkozott egymással a vb-n, akkor a csoportkörben az afrikaiak 2-1-es sikerükkel a legjobb 16 közé jutottak.

"Jól játszottunk, de a lehetőségeinkkel nem tudtunk élni. Ha minden helyzetünket kihasználjuk, több góllal nyerhettünk volna" - mondta John Pantsil, a ghánaiak védője a szerdai vereséget követően.

A nagy valószínűséggel egyetlen afrikai gárdaként nyolcaddöntős ghánaiaknak a kihagyott helyzetekkel nemcsak a németek ellen, hanem az első két csoportmeccsen is meggyűlt a bajuk, ugyanis eddig a három találkozón mindössze két gólt szereztek, ráadásul mindkettőt 11-esből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!