Sport

2010.06.21. 02:29

Gólzáporral jutott a kiemelt osztályba a Haladás-Illés focicsapata

Lehengerlő játékkal (7:0) nyerte meg utolsó osztályozó mérkőzését a Haladás-Illés U19-es labdarúgócsapata, amely így a kiemelt osztályba jutott.

Tóth Gábor

Haladás-Illés: Mursits (Dombó) - Szvoboda, Nagy B., Jagodics, Nagy Z. (Tar) - Szakály (Bezdi), Kalász (Szalai Á.), Radó (Kovács I.), Horváth D. - Ugrai (Dancsecs), Skriba (Burcsik). Edző: Máté Csaba.

Gólszerzők: Skriba, Ugrai, Horváth D., Radó, Dancsecs, Jagodics, Tar.

A zöld-fehérek az osztályozósorozatban a Diósgyőrt kettős győzelemmel búcsúztatták, a REAC ellen pedig a fővárosban, az első mérkőzésen tettek szert 1:0-s előnyre. A visszavágón a szombathelyi alakulat valósággal átgázolt ellenfelén, sorozatban alakította helyzeteit, a lehetőségekből pedig hetet gólra is váltott. Győzelmével a Haladás-Illés U19-es csapata a 2010/2011-es szezont az országos kiemelt bajnokságban kezdheti meg.

- Mind a négy osztályozó mérkőzésünket megnyertük, rúgtunk 13 gólt, egyet sem kaptunk, ez az eredménysor önmagáért beszél - értékelt Máté Csaba, a zöld-fehér gárda edzője. - Esélyesként vágtunk neki a sorozatnak, a fiúk pedig elbírták a terhet, és a pályán bizonyították be, hogy valóban az élvonalba valók. A következő szezonban fiataljaink az ország legjobb utánpótlásgárdái ellen küzdhetnek, ami fejlődésük szempontjából nagyon fontos. Az sem mellékes, hogy az Akadémia így esélyt kapott arra, hogy kiemelt utánpótlásképző intézetté minősítsék. Ilyen siker után csak gratulálni tudok a fiúknak és az edzőkollégáknak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!