Sport

2010.07.07. 10:09

Európa Liga visszavágók: a továbbjutás küszöbén a Győri ETO és a ZTE

Saját közönsége előtt harcolhatja ki a továbbjutást a Zalaegerszegi TE és a Győri ETO labdarúgócsapata az Európa Liga 1. selejtezőkörének csütörtöki visszavágóin. Előbbi az albán KF Tiránát, utóbbi a szlovák FC Nitrát fogadja.

MTI

A zalaiak 0-0-s döntetlent értek el Tiranában múlt csütörtökön, így kedvező helyzetből várják a második összecsapást, míg a Győrnek a nyitrai 2-2 után, a két idegenben szerzett találat miatt már egy gól nélküli döntetlen is elég lehet a továbblépéshez.

Koltai Tamás, a Rába-parti együttes középpályása köszönetet mondott a gárdát Szlovákiába is elkísérő szurkolóknak, és szerinte csapata a csütörtökön 18:30 órakor kezdődő találkozó esélyese.

"Az első igazi, valóban forró tétmeccsünk volt a múlt heti, amit nagyon vártunk - emlékezett vissza a klub internetes oldalának adott nyilatkozatában a 23 éves futballista. - Bár rendkívüli meleg volt a pályán, jól játszott a csapat, és sikerült megfordítanunk a mérkőzést. Ugyan döntetlen lett a vége, de emiatt nem csökkentek az esélyeink, változatlanul tovább akarunk jutni."

A Zalaegerszegnél szintén bizakodóak, Máté Péter középpályás szerint a kifogástalan védekezés lehet a kulcs, ugyanakkor mindenképpen gólt kellene szerezniük.
 
"Jobb csapat vagyunk, de ezt be kell bizonyítanunk - mondta a Zalai Hírlapnak Máté. - Nincs nagy különbség a két gárda között, ellenfelünk keretében is sok remek labdarúgó van, de most már tudjuk, hogy kikre kell figyelni, remélhetőleg semlegesíteni tudjuk őket. Nem ígérek látványos meccset, mert a védekezés nagyon fontos lesz, ugyanakkor gólt, gólokat kell rúgnunk. Ha ez sikerül, akkor nem lehet nagy gond."

A ZTE 19 órától csap össze a Tiranával, a találkozót a görög Iliasz Szpatasz vezeti majd, míg a Győr-Nitra mérkőzésnek a szlovén Matej Jug lesz a játékvezetője.
 
A zalaiak továbbjutás esetén a holland Utrechttel, míg a győriek a kazah Atyrauval találkoznak a második körben, amelyben a bajnoki ezüstérmes Videoton FC is bemutatkozik, mégpedig a szlovén NK Maribor ellen.

EL-selejtező, 1. forduló, visszavágók, csütörtök:

Bananc (örmény)-Anorthoszisz (ciprusi) 17 ó (az első mérkőzésen: 0-3)
FK Tauras (litván)-Llanelli (walesi) 17 (2-2)
Metalurg Szkopje (macedón)-FK Karabah (azeri) 17 (1-4)
Sliema Wanderers (máltai)-HNK Sibenik (horvát) 17:30 (0-0)
Mogren (montenegrói)-Santa Coloma (andorrai) 17:30 (3-0)
Flora (észt)-Dinamo Tbiliszi (grúz) 17:45 (1-2)
Kazar Lankaran (azeri)-Olimpia Balti (moldovai) 18 (0-0)
Bnei Jehuda (izraeli)-FC Ulysses (örmény) 18 (0-0)
Skonto (lett)-Portadown (északír) 18 (1-1)
MyPa (finn)-Trans Narva (észt) 18 (2-0)
Dnyepr Mogiljev (fehérorosz)-Laci (albán) 18 (1-1)
Dudelange (luxemburgi)-Randers FC (dán) 18:30 (1-6)
Dacia Chisinau (moldovai)-Zeta (montenegrói) 18:30 (1-1)
GYŐRI ETO FC-FC Nitra (szlovák) 18:30 (2-2)
ZALAEGERSZEGI TE-KF Tirana (albán) 19 (0-0)
Gefle IF (svéd)-NSÍ Runavík (feröeri) 19 (2-0)
FC Lusitans (andorrai)-FK Rabotnicski (macedón) 19:15 (0-5)
Port Talbot (walesi)-TPS Turku (finn) 19:15 (1-3)
Zrinjski (bosnyák)-FC Tobol (kazah) 19:30 (2-1)
Dundalk (ír)-Grevenmacher (luxemburgi) 20 (3-3)
EB/Streymur (feröeri)-Kalmar FF (svéd) 20 (0-1)
Siroki Brijeg (bosnyák)-Olimpija Ljubljana (szlovén) 20:30 (2-0)
Faetano (San Marinó-i)-FC Zesztafoni (grúz) 20:30 (0-5)
Glentoran (északír)-KR Reykjavík (izlandi) 20:30 (0-3)
Ruch Chorzów (lengyel)-Sahtyor Karagandi (kazah) 20:30 (2-1)
Fylkir (izlandi)-Torpedo Zsodino (fehérorosz) 21 (0-3)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!