Sport

2010.08.18. 14:33

Csodagyereket igazolt a Haladás

Szerdán sajtótájékoztató keretében jelentették be a honi sakksport idei legnagyobb szenzációját: az ősztől a Haladást erősíti Rapport Richárd és edzője, Lukács Péter.

Gergácz Zoltán

Régóta beszédtéma volt már, most pont került az ügy végére. Szerdán sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy az új bajnoki évadra a Haladás VSE NB I-es sakkcsapata Rapport Richárd és Lukács Péter személyében két nagymesterrel erősödött. (A 14. évében lévő Ricsit szerette volna megtartani a zalaegerszegi Csuti, de a Nagykanizsa is szívesen látta volna soraiban).

A nagymúltú szombathelyi klub elnöke, dr. Kövér István bevezetőjében  kiemelte, hogy egy kezdeményezés ért célba azzal, hogy Rapport személyében a világ legfiatalabb, ráadásul vasi  Szombathelyen született, Sében lakó nagymesterét sikerült leigazolniuk, aki tulajdonképpen hazatért.  A jövőben szeretnének minél több helyi kötődésű fiatalt a csapatba építeni. Lazáry Viktor, a városi sportbizottság vezetője elsőként említette, hogy ez az igazolás a sport keretein is túlmutat, ugyanis ráirányítja a figyelmet Szombathelyre. Azt szeretnék, hogy a fiatal sakkozók hozzájuk közelálló példaképet válasszanak,  így  méginkább fellendülhet  a sportág. Rapport neve garancia lehet arra, hogy  egyre rangosabb versenyeket tudjanak szervezni neves sakkozók részvételével. Kiemelte az ügy kapcsán Kovács László és Pergel László elévülhetetlen érdemeit, valamint a fiatal nagymester szüleinek pozitív hozzáállását.

 

A hivatalos ceremónia végén Lazáry Viktor, a városi sportbizottság vezetője összemérte sakktudását a fiatal nagymesterrel. Rapport annyi előnyt adott, hogy ő vakon, azaz a táblának háttal ülve játszott. Lazáry  jól tartotta magát, ám kettős  gyaloghátrányban végül kénytelen volt kapitulálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!